Közlekedés

2024.03.12. 13:18

Több mint kétezren lépték át a sebességhatárokat egy hét alatt

A vármegye közútjain egy hét alatt hatvannyolc olyan baleset történt, amely rendőri intézkedést igényelt.

Tapodi Kálmán

Az egyenruhások 26 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közülük ketten balesetet okoztak. Kecskemétnél egy személyautó sofőrje – feltehetőleg ittasságából kifolyólag – haladás közben áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező gépkocsival. A vétlen sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. 

közlekedés, rendőrség, Bács-Kiskun,
Illusztráció
Fotó: Shutterstock

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte: az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2359-en lépték át. A jogsértések elkövetőinek minimum 39 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük. Az a három sofőr, aki az 50 kilométer/óra korlátozás ellenére 96, 100 illetve 105 kilométer/órával hajtott, 117 ezer forintos bírságra számíthat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában