Gyilkosság

2023.09.27. 09:33

Vádemelés: a bor miatt verte halálra a lakótársát egy keceli férfi

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki baltával végzett lakótársával amiatt, mert megitta előle a bort.

Baon.hu

Fotó: shutterstock.com/ illusztráció

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 75 éves férfi 2021 nyara óta egy fedél alatt élt a nála 15 évvel fiatalabb sértettel annak keceli házában. Mindketten gyakran ittak alkoholt, de konfliktusaik nem voltak – derül ki a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből.

Egy közös borozás után, 2023. február 23-án, hajnalban a két férfi összeveszett, mert a sértett megitta a maradék bort. A szóváltás eredményeként a sértett felkapott egy baltát, amit azonban a vádlott kivett a kezéből és azzal többször lesújtott a fiatalabb férfi fejére. Miután a vádlott látta, hogy a sértett a bántalmazás következtében eszméletlenül elterült a földön, segítséget kért a szomszédtól, aki értesítette a mentőket.

A két férfi egy keceli házban lakott
Fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

A bántalmazott férfi az orvosi ellátás ellenére 2023. március 5-én elhunyt.

Az ügyészség az idősebb férfit emberölés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

A baltával többször is lesújtott a fiatalabb férfi fejére
Fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában