FRISSÍTVE

2020.01.21. 07:15

Halálos gázolás Kiskőrösön: megtalálták a rendőrök a gázoló autót

Egy közeli földes úton tartoztatták fel a rendőrök azt a Zsigulit, amivel hétfő este nyolc óra tájban halálra gázoltak egy kerékpáros férfit Kiskőrösön, az Izsáki úton. Az autóban utazó két középkorú férfit a rendőrök elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították.

Pozsgai Ákos

Legfrissebb információink szerint a kiskőrösi rendőrök néhány órán belül beazonosították és elfogták a baleset feltételezett okozóját. A 40 éves helybélit – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki halált okozó közúti baleset okozása bűntett és segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk a helyszínen életét vesztette az az 55 év körüli helybéli kerékpáros férfi, akit hétfő este otthona közelében, eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy Zsiguli. A gépkocsi vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a helyszínről, másfél kilométerrel arrébb a rendőrök tartóztatták fel. Információink szerint az autóban két középkorú férfi utazott, megpróbáltak elmenekülni a rendőrök elől, de elakadtak a homokban a gépkocsival, amivel úgy tudjuk, majdnem összetörték a rendőrök szolgálat autóját is. Az egyenruhások a két férfit előállították a kiskőrösi rendőrkapitányságra, ahol a kihallgatásuk megkezdődött.

A baleset helyszínén több mint két órán át félpályás útzár volt a helyszínelés miatt. A gázoló autót a kiskőrösi rendőrkapitányság bűnügyi technikusa helyszínelte, rögzítette a gépkocsiban fellelhető nyomokat. A nyomozás során tisztázásra vár, hogy a kocsiban ülő két férfi közül melyikük vezette az autót a baleset idején, valamint, hogy a gázoló sofőr állt-e alkoholos befolyásoltság alatt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában