Hol a határ?
Mik ezek?
XNéhány napja már nekem is görcsbe rándul a gyomrom, időről időre. Ma pedig valószínűleg egészen szétszórt leszek, és biztosan lesznek olyan pillanatok is, amikor csak bámulok magam elé üveges tekintettel, és közben nem látok és hallok semmit. Szóval velem ma nem lesz könnyű. Mentségemül csak azt tudom felhozni, hogy nem magamért, a fiamért izgulok.
Tegnapelőtt beszélgettünk is a fiatalemberrel az esélyeiről. Nagyon magabiztos volt. Aztán a nővérével ketten sikeresen elbizonytalanítottuk. Olyannyira, hogy tegnap reggel (végre!) megnézte a felvi.hu-n a pontjait. Az önbizalmából szerencsére sokat nem veszített, de beszélt arról is, mi lesz, ha nem veszik fel. Eldöntötte, mi akar lenni. Annyira akarja, hogy ha idén nem jön össze, akkor jövőre újabb tantárgyból érettségizik, és ismét megpróbálja.
Izgulós szülőként olvastam néhány cikket és elemzést a témában. A statisztikák szerint idén többen felvételiztek, viszont rosszabb érettségit tettek, mint tavaly. Ebből az ellentétből a ponthatárok változására még csak tippelni sem mernék. Elvégre a sikeres felvételi nem lutri, hanem rengeteg munka és tanulás. Azon tanakodom, hogy elég volt-e az elvégzett munka, sikeres volt-e tanulás?
De ma erre igazából nincs szükség. Ma elég a megszerzett pontok számát tudni. Este pedig eldől, hol a határ.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



