Magyar-török

2024.03.22. 11:27

Dárdai Márton ölébe hull a nagy lehetőség péntek este

Pénteken este Törökország, kedden pedig Koszovó lesz a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele felkészülési mérkőzéseken. Marco Rossi nem számolhat a csapat egyik oszlopával: Willi Orbán kisebb sérülés miatt nem játszik egyik mérkőzésen sem. Ez felveti a kérdést, hogy Szalai Attila vagy Dárdai Márton helyettesítheti az RB Leipzig rutinos védőjét, netán mindketten ott lesznek a kezdőcsapatban.

MW

Nagy Zsolt (b) és Dárdai Márton a magyar labdarúgó-válogatott edzésén a másnapi, Törökország elleni felkészülési mérkőzés előtt a telki edzőközpontban 2024. március 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Nem túl jó hírrel rukkolt elő Marco Rossi a magyar válogatott csütörtöki sajtótájékoztatóján – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. A szövetségi kapitány hosszú idő után a legerősebb keretből válogathatott, hiszen az őszi nagy sérüléshullám után visszatérhetett a pályára Willi Orbán, Schäfer András, Kleinheisler László és Varga Barnabás is. Ám kiderült, Willi Orbánra egy apró izomsérülés miatt mégsem számíthat

Orbánnal nem kockáztat Rossi

Marco Rossi elmondta, ha komoly tétje lenne a találkozónak, akkor az RB Leipzig védője játszhatna, de nem akar kockáztatni egy felkészülési mérkőzés miatt. A 31 éves védő kisebb közelítőizom-problémával küzd, ezért nem játszhat sem a törökök, sem a koszovóiak elleni mérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány ugyanakkor megjegyezte, Dárdai Mártonnak viszont mindenképpen szerepet szán valamelyik találkozón – derült ki az Origó oldaláról.

Dárdai Mártont játszatni szeretném. Az edzéseken nagyon jó tapasztalatom van, így az egyik meccsen mindenképpen kipróbálnom

 – árulta el a válogatott szakvezetője.

Dárdai Mártonnak nemcsak a csapat játékrendszerébe kell gyorsan és hatékonyan beépülnie, hanem abban a jó szellemiségű és egymásért küzdeni képes közösségben is meg kell találni a helyét, ami a magyar labdarúgó-válogatottat jellemezte az elmúlt években. 

A Hertha középpályása huszonkét meccsen lépett pályára a szezonban a berlini alakulatban, játékban van.

Dárdai Márton barátnője és kutyája is magyar

Kisfilmet forgatott az MLSZ Dárdai Mártonról. Ebben a Hertha vezetőedzője, Dárdai Pál 22 éves fia, aki a német U16-os, U17-es, U19-es és U21 éves válogatottban is szerepelt, megindokolja, miért volt egyértelmű számára az, hogy a magyar válogatottban akar majd játszani.

Az egész családom magyar, a barátnőm, a kutyám, mindenki. Én meg a két tesóm Berlinben születtünk és itt nőttünk fel, de amikor lehetett, mentünk Magyarországra, ez egy érzelmi dolog, nem tudom jobban megmagyarázni, jobban szurkolok a magyaroknak, mint a németeknek

 – mondta el a védő.

A kisfilmben megszólal Dárdai Pál is, aki elárulta, fia döntésébe sosem szólt bele, de nagyon örül, hogy a magyar válogatottat választotta, amelyben ő is szerepelt – írta meg a Magyar Nemzet.

Csak Willi Orbán helye biztos

A Freiburg csapatában kölcsönben szereplő Szalai Attilával más a helyzet: a magyar labdarúgó mindössze hat bajnoki mérkőzésen kapott szerepet az idei szezonban, négyszer kezdett, és így mindössze 375 játékperce van a hátvédnek a tavaszi szezonban. A játékhiány meglátszott az olykor hatalmas bakikat elkövető magyar játékoson, de a két barátságos meccsen újra bizonyíthat, feltéve, ha Marco Rossi a kezdőbe jelöli Szalait.

Willi Orbán helye betonbiztos, ám a másik két hátvéd személye kérdéses. A jobb oldalon Lang Ádám a logikus választás, a bal oldali védőt kell megtalálni. Rossi Botka Endrét ezúttal be sem hívta a keretbe.

A kapusok kérdése is nyitott még, de a szövetségi kapitány nem árult el konkrétumokat. Mint ismeretes, Gulácsi Péter 2022 őszén megsérült, Dibusz Dénes a helyére lépve parádésan védett az Európa-bajnoki selejtezőkön, és most Gulácsi visszatérésével a kapitánynak döntenie kell.

Tovább fejlődnének

Rossi arról is beszélt, hogy ki lehet a kezdő a magyar válogatott kapujában, és a magyar kapitány ebből a szempontból kényelmes helyzetben van.

– Olvastam, hogy szurkolók szavazhattak, ki legyen a válogatott kapusa, higgyék el, mi ezt felelősséggel eldöntjük majd. Szerencsés helyzet, hogy erre a fontos posztra két ilyen klasszisunk van, legszívesebben mindkettőt a pályára küldeném. Ahogyan korábban elmondtam, az egyik meccsen az egyikük, a másikon a másikuk véd majd. Holnap meglátják, ki áll a kapuban a törökök ellen, és abból ki lehet következtetni, ki lesz a kapus kedden – mondta el Marco Rossi. 

Az 59 éves tréner úgy vélte, a törököké lehet a meglepetéscsapat az Eb-n és azért imádkozik, hogy a magyar is az lehessen, amihez szerinte szerencse is kell. Például ahhoz, hogy a kulcsjátékosok ne legyenek sérültek – írta meg az Origó.

A magyar válogatott szövetsége kapitánya szerint hiába remekel a csapata, felesleges összehasonlítani őket az ötvenes évek Aranycsapatával, mert még nincsenek egy súlycsoportban. „ Szeretném hangsúlyozni, hogy bármilyen összehasonlítás az ötvenes évek Aranycsapatával sántít, és nem állja meg a helyét, az más kategória volt – zárta rövidre a témát Puskásékkal kapcsolatban a magyar csapat edzője.

Egymást dicsérte a két olasz szakember

– Vincenzo Montella remek munkát végzett a török válogatott élén, amely irányításával még veretlen úgy, hogy többek között legyőzte Németországot is. Intenzív, agresszív futballt játszik a rivális, amely nagyon jó a letámadásban. Erős ellenfél a török, ami jó teszt lesz nekünk az Eb-re, mert keressük a lehetőséget a további fejlődésre – dicsérte Rossi Vincenzo Montellát, a török válogatott olasz kapitányát. Jó honfitárshoz illően Montella is méltatta Marco Rossi munkáját, s azt is elárulta, évekkel ezelőtt véletlenül ismerkedtek meg nyaralás közben, de azóta tartják a kapcsolatot. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában