Fókuszban a népi kultúra

2024.01.25. 12:49

Élményt nyújt és tudást ad a Hagyományok Háza Szabadegyetem (videó)

A Hagyományok Háza Szabadegyetem tudást és naprakész ismereteket kínál a népi kultúra minden területéről. A kezdeményezést Dóra Fruzsina, az intézmény közművelődési és tudományos szakcsoportjának munkatársa mutatta be.

MW

Nagy sikere van A népmese mai élete című előadásnak is

Forrás: Hagyományok Háza

Dóra Fruzsina elmondta, hogy a Szabadegyetem tulajdonképpen összefoglalja a Hagyományok Háza eddigi tudományos-ismeretterjesztő tevékenységét, azaz az eddig különböző sorozatcímmel futott programokat egy néven, egységes koncepcióval és egységes szerkezetben indították el. 

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az előadássorozat keretében ismeretterjesztő stílusban tudjunk szólni egy szélesebb közönséghez, ugyanakkor a Hagyományok Házának a nagyon fontos ’híd’ szerepét is betöltsük. Ennek tükrében naprakész tudományos eredményekkel, illetve érdekességekkel – élvezetesebb, könnyedebb stílusban – kínáljuk meg a látogatóközönségét. Koncepciónk szerint minden évadban meghatározunk egy vezérfonalat, egységes gondolatot, amire tematikusan is felfűzhetjük az előadásokat. 

– részletezte Dóra Fruzsina. 

Ennek jegyében tervezték meg a Szabadegyetem első.  januártól májusig tartó félévadát, amelynek középpontjában az egyén és a közösség áll. 

Ez egy klasszikus néprajzi téma: a néphagyományban nagyon fontos szerep jut a közösségnek, aminek normái, ízlése, szabályrendszere meghatározó. Ugyanakkor, ha közelebbről szemügyre vesszük a népi kultúrát, világosan látható, hogy a közösségből mindenhol és mindenütt kitűnnek tehetséges, s különleges tudású egyéniségek. Májusig tizenhét programelemmel – négy online programmal és tizenhárom előadással – készültünk. 

– ismertette.   

Hozzátette, hogy ebben az időszakban különleges, úm.  ’húzóprogramokat’ is kínálnak az érdeklődőknek, többek közt a A népmese mai élete című webináriumot, valamint február elején Deáky Zita néprajzkutató Szülés, születés a Kárpát-medencei néphagyományban című előadását.

A Szabadegyetem-sorozat tematikája szerteágazó, de arra törekednek, hogy a közönség a néphagyomány minden területéről – a népzenétől a néptáncig, a kézművességig – ízelítőt nyújtsanak. Örvendetes tény, hogy a korábban is egy előadás-sorozat részeiként meghirdetett programoknak, mint például a A népmese mai élete és az Előadás-sorozat a népi gyógyászatról már kialakult a törzsközönsége.

Nagy érdeklődéssel számolunk, A népmese mai élete következő előadására például már több mint hatszázan regisztráltak

– újságolta a Hagyományok Háza közművelődési és tudományos szakcsoportjának munkatársa, Dóra Fruzsina.

Akinek felkeltette a kíváncsiságát a Hagyományok Háza Szabadegyetem,  ITT találja a  műsornaptárt, ahol kedvére választhat az érdekes programok közül.  

Egész napos programok a Hagyományok Házában

Egész napos szórakoztató és interaktív programot tart január 28-án, vasárnap a Hagyományok Háza Budapesten, a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla programja jegyében, a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében.

A nap folyamán több helyszínen, párhuzamosan zajlanak majd programok, amelyek között farsangi mesés komédia, gyerekkoncert, kézműves foglalkozások, szakmai előadások, filmbemutató egyaránt várja a népzene iránt érdeklődő közönséget – közölték.

A programok Paár Julcsi Rókatánc című mesejátékának előadásával kezdődnek, de lesz tésztakészítés és nemezelés is.

Bognár Szilvia Farsangi Titoktok gyerekkoncertjén népdalfeldolgozások és versmegzenésítések mellett farsangi mondókákkal, játékoKkal és dalokkal várja a közönséget. Bolyki Sára és Várallyay Petra, a folk fusion duó népzenei feldolgozásokat és saját darabokat adnak elő.

A koncertek mellett szakmai előadások is várják az érdeklődőket, akik épületbejáráson fedezhetik fel a Budai Vigadó felújított épületét. Tari Dorottya előadást tart a Halmos Béla Programiroda küldetéséről, tevékenységéről és a jövőbeli tervekről.

Árendás Péter prezentálásában a látogatók megismerhetik Halmos Béla Széchenyi-díjas magyar népzenész, népzenekutató, hegedűtanár legjelentősebb népzenei gyűjtéseit, számos fényképpel és hangfelvétellel illusztrálva. Szecsődi Barbara a Táncház Archívum múltját, jelenét és jövőjét mutatja be, míg Dénes Zoltán levetíti a táncházakról szóló dokumentumfilm-sorozatának legfrissebb részét, az erdélyi táncházak kezdetéről, bemutatva a csíkszeredai táncházakat.

A nap végén Halmos Béla-vándordíj 2023. évi nyertese, Dezsőházi Tamás ad koncertet tanítványaival és zenésztársaival, közreműködik a Bürkös Zenekar és a Flaska Banda - áll a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!