Interjú

2024.05.08. 21:45

SZTFH: áttörés várható a geotermikus energia hasznosítása területén

A geotermiának kulcsszerepe van az ellátásbiztonságban – mondta el egy lapinterjúban Gonda Bence, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) stratégiai elnökhelyettese. Szólt arról is, hogy az SZTFH az ösztönző jogszabályi és jól működő befektetői környezet kialakításával, illetve az előremutató földtani kutatási adatok biztosításával járul hozzá az ország önfenntartásához.

MW

Gonda Bence

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Kallus György

Az interjúban elhangzott, hogy a tavaly márciusban megújított jogi rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket: eddig több mint 100 kutatási kérelem érkezett a Hatósághoz. Ez azt jelenti, hogy az országnak szinte a teljes területén indulhat a kutatás, idővel pedig a termelés is. 

Az SZTFH elnökhelyettese a Hatóság saját kutatásait is említette, mely alapján többek közt Budapest térségében olyan átfogóan méri fel a geotermikus adottságokat, amilyenre több mint 30 éve nem volt példa. Ebben külön összpontosítanak a kockázatokra, hiszen az új földhő-beruházások nem veszélyeztethetik a termálfürdők és más létesítmények meglévő termálvíz vagy gyógyvíz ellátását. Ez a munka júniusra várhatóan lezárul – tette hozzá. Az ország többi részén, közel 200 település vonatkozásában végeztek a szakértők kutatásokat és értékeléseket. Az SZTFH szakemberei által összeállított adatcsomagokból a beruházók még a projektjük indítása előtt tájékozódhatnak. 

Emlékeztetett rá, hogy az SZTFH kezdeményezésére 2023. februárjában azzal a céllal jött létre a Magyar Geotermia Klaszter, hogy szakmai párbeszédet indítson el a geotermiában érintett piaci, illetve állami szereplők, valamint a tudományos élet képviselői között. Mint mondta, sikerült egy asztalhoz ültetni a terület állami, szabályozói képviselőit, a gazdasági pénzügyi szempontokat is vizsgáló beruházókat és a tudományos szakembereket. 

Gonda Bence felhívta a figyelmet arra, hogy 

a geotermia legnagyobb erénye az, hogy az ára kiszámítható, szemben például a földgázéval.

 Egy földhő-projekt magas kockázattal és beruházási költséggel indul, de siker esetén akár évtizedekig termelhet nagyjából stabil árszinten. Mint fogalmazott: a háború és a szankciók okozta energiakrízisben minden rendelkezésünkre álló energiaforrást ki kell használnunk, hogy a hazánkra nehezedő nyomást enyhítsük, és hosszú távon megerősítsük Magyarország energiaszuverenitását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában