Üzemanyag-drágulás

2024.04.08. 13:51

Nagy Márton berendelte az olajszektor képviselőit

Az elmúlt hetekben drasztikusan megemelkedtek az üzemanyagárak a hazai kutakon, ezért a nemzetgazdasági miniszter berendelte magához az olajszektor képviselőit – tudta meg a Világgazdaság.

MW

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Volt egy megegyezésünk a Magyar Ásványolaj-szövetséggel. Mi úgy látjuk, hogy van egy elcsúszás, ezért a hét második felére behívtam a Molt és a MÁSZT-ot is

– fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter. Közölte azt is, hogy a beszélgetésről tájékoztatnak majd, de ők is látják, hogy a megállapodásban foglalt régiós középmezőnyből elcsúsztak a magyar üzemanyagárak az elmúlt időszakban.

A tárcavezető beszélt az idei gazdasági kilátásokról is.

Az idei növekedés 2,5 százalék lehet Nagy Márton szerint, amiről egyébként már Orbán Viktor miniszterelnök a múlt heti boszniai útján is említést tett. A vártnál lassabb GDP-bővülés leginkább a német gazdaság és az exportpiacaink gyengélkedésének tudható be a miniszter szerint.

Kérdezték a minisztert a Spar-botrányról is, amiről azt mondta: jogi lépéseket fognak tenni az ügyben. Emlékeztetett arra is, hogy a kiskereskedelmi adót az unió elfogadta, egyelőre csak azt vizsgálja, hogy indítson-e vizsgálatot.

Ez nem precedens nélküli, de ennek korábban az lett a vége, hogy a magyar kormánynak adott igazat az unió

– részletezte Nagy Márton, és kitért arra a sajtóhírre is, hogy a Mere kiskereskedelmi lánc Magyarországra jöhet.

A Világgazdaság teljes cikke ITT olvasható el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában