Jó hír

2024.04.11. 07:27

A China Southern Airlines légi járatot indít Budapest és Kuangcsou között

A China Southern Airlines kínai légitársaság járatot indít Budapest és Kuangcsou között, s így Magyarország és Kína között immár heti 17 légi járat fog közlekedni, ami hazánkat abszolút listavezetővé teszi a közép-európai térségben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

MW

Forrás: Facebook /Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a világ egyik legnagyobb légitársaságának számító China Southern Airlines bejelentéséről beszámolva tudatta, hogy a megelőző tárgyalásokat követően új járat indul Kuangcsou és Budapest között.   

Az első repülőgép várhatóan június 27-én szállhat majd fel, és heti négy alkalommal lehet majd repülni Kuangcsou és Budapest között

– mondta.   

Majd kiemelte, hogy Kuangcsou mintegy 15 millió lakosú metropolisz, a keleti világ gyáraként aposztrofált Kuangtung tartomány fővárosa, ahol olyan vállalatóriásoknak vannak központjai és nagy gyárai, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD, a világ egyik legnagyobb IT-cége, a Huawei, illetve a ZTE, a Sunwoda és az Eve Energy, amelyek Magyarországon is jelen vannak.   

„Egy ilyen rendkívüli gazdasági fejlettséggel, 127 millió lakossal rendelkező tartománnyal jön létre most a közvetlen légi kapcsolat. Ebben a tartományban a kínai GDP 10 százaléka jön létre” – mutatott rá.   

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdaság jövőbeni növekedésének egyik fontos alappillére a hazánk és Kína közötti gazdasági kapcsolatok fejlődése.   

„Ezért a mostani bejelentés újabb erőforrást, újabb mérföldkövet jelent ebben az együttműködésben” – húzta alá.   

Sőt, van egy másik jelentősége is ezen légi járat indításának, hiszen innentől kezdve Budapest és a nagy kínai városok között heti 17 légi járat fog közlekedni, ami Közép-Európában abszolút listavezetővé tesz minket

– tette hozzá.   

A miniszter végül közölte, hogy akárcsak a beruházásokért, az ilyen légi járatokért is éles küzdelem van a régió országai, fővárosai között, így komoly siker, hogy a China Southern Airlines választása éppen Budapestre esett.   

„Ez a két ország gazdasági együttműködésének ad egy újabb nagy lendületet. Rosszabbul nap soha ne kezdődjön!” – összegzett Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában