Év végi interjú

2023.12.22. 19:00

Nagy Márton: szaporodnak a biztató eredmények a gazdaságban

A gazdaságban szaporodnak a biztató és reményt keltő eredmények, de semmi esetre sem dőlhetünk hátra – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaságnak adott, pénteken megjelent interjújában.

MW

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Nagy Márton szerint a 2023-as volt az eddigi legnehezebb év, a pandémiát követően ugyanis idén gyűrűztek be a háború és szankciók hatásai, ami mindenkit nehéz helyzet elé állított. Az év elején még magas volt az infláció, de a beruházások és a fogyasztás szintje is csökkent. Ennek ellenére meg tudták védeni a családokat és a munkahelyeket – emelte ki.

A miniszter Világgazdaságnak adott interjújában hangsúlyozta:

nemcsak megvédték a munkahelyeket, hanem idén még tovább nőtt a foglalkoztatottság és történelmi mélypontra csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, sőt további biztató jelek is napvilágot láttak az év utolsó hónapjaiban.

Bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaság válságálló, a kormány intézkedései pedig hatékonyak és eredményesek. Ez nem valósulhatott volna meg a vállalkozások, a gazdasági szereplők erőfeszítései nélkül, ezt a teljesítményt igyekeztek elismerni a Magyar Vállalkozók Napjának létrehozásával is – fogalmazott Nagy Márton.

Felidézte, hogy a harmadik negyedévtől kezdve újra nő a GDP, sőt az unióban az egyik legnagyobb negyedéves eredményt produkálta a magyar gazdaság. A kormány novemberre 7,9 százalékra szorította vissza az inflációt, ami decemberre 6 százalék körülire csökkenhetett, de már az ikerdeficit is a múlté. Az FDI (működő tőkebefektetés) folyamatosan érkezik és töretlen a bizalom a magyar gazdasággal szemben, ez utóbbiról szólnak a sikeres államkötvény-kibocsátások és a hitelminősítői megerősítések is. Emellett szeptembertől újra nőnek Magyarországon a reálbérek – emlékeztetett a miniszter.

Ez a válság nem elmúlik, hanem le kell küzdeni, miközben versenyképesebbé, hatékonyabbá, termelékenyebbé, digitalizáltabbá és zöldebbé kell válnunk

– hangsúlyozta.

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a gazdasági növekedés helyreállításához legelőször három, egymással összefüggő területen van szükség előrelépésre. Első lépésként helyre kell állítani a lakossági fogyasztást. A reálbérek növekedése szükséges, de nem elégséges, ezért el kell érni, hogy erősödjön a bizalom a magyar lakosságban. Második lépésként helyre kell állítani a belgazdasági termelést és beruházásokat. A kormány célja, hogy a beruházásokat 25 százalék feletti szinten tartsa, ehhez pedig új hitelprogramot fog kidolgozni, ami jövő év elején el is indulhat. Harmadik lépésként tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást. El kell érni, hogy a 15-64 éves korosztályban az aktivitási ráta a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen. Ennek érdekében a kormány új és célzott munkaerőpiaci programot fog elkészíteni – foglalta össze Nagy Márton.

A miniszter kifejtette: bízik abban, hogy egy év múlva már dinamikusabb pályán, 4 százalék körül fog növekedni a gazdaság, tovább nő a magyar családok reálkeresete, az inflációt még alacsonyabb szintre szorítják vissza, így Magyarország az unión belül újabb nagy felzárkózási lépést tesz a gazdasági fejlettséget tekintve.

Nagy Márton megerősítette azt is, hogy egy év múlva ilyenkor magyar állami tulajdonban lesz a ferihegyi repülőtér.

Az interjúért kattintson.

A Budapest Airport visszavásárlása érdekében sikeres vagyonértékesítéseket hajtott végre a magyar állam

Az elmúlt időszakban a magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette) – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.

A GFM közleménye szerint a három ügylet pénzügyi zárása jelentős, összesen több mint 700 millió eurós (közel 270 milliárd forint) bevételt eredményezett az állam számára, amelyet a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozására fordít.

Mindemellett folyamatban van a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben meglévő 66,9 százalékos állami tulajdonrész értékesítését célzó nyílt, piaci versenyfolyamat, amely menetrend szerint zajlik, szerződéskötésre 2024 tavaszán kerülhet sor – tették hozzá.

„A reptér kiemelkedő stratégiai eszköz, amelyet a Gyurcsány-kormány elherdált. A tranzakció gazdaságtörténeti jelentőségű, ugyanis a legnagyobb volumenű és legkomplexebb ügylet a rendszerváltás óta” – fogalmaznak a közleményben. A visszavásárlással kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között, jelenleg már egy olyan fázisban tart, ahol a felek között nagyon közel a végleges megállapodás – írta a GFM.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában