munkaerőpiac

2021.03.04. 13:30

Bérkiegészítés segít ha elhelyezkedik a több mint egy éve nem dolgozó

A kormány fokozott figyelmet fordít a munkaerőpiaci szempontból hátrányosabb helyzetben lévő csoportok foglalkoztatására, amelyet dinamikusabb és egyszerűbb támogatási rendszerrel segít elő – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az ITM közleménye szerint Bodó Sándor hozzátette, az új rendelkezések lehetőséget teremtenek arra is, hogy az állam a csoportos létszámleépítés elkerülése érdekében három hónapig átvállalja a foglalkoztatottak bérének felét.

A márciustól hatályos törvényi és kapcsolódó, kormányrendeleti szintű előírások korszerű, rugalmas és hatékony szabályozási kereteket teremtenek a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások és támogatások terén. A hátrányos helyzetű munkavállalók – akik hat hónapja nem állnak alkalmazásban vagy 15-24 év közöttiek, esetleg 50 év felettiek – munkába állását az elérhető támogatások mellett munkaerő-piaci szolgáltatások – köztük tanácsadás – is segíti.

Az állami foglalkoztatási szerv és az álláskereső közösen személyre szabott egyéni cselekvési tervet készítenek a mielőbbi elhelyezkedés érdekében.

Az egyéni képességeket, kompetenciákat figyelembe véve beazonosítják az álláskereső céljait, az azok eléréséhez igénybe vehető szolgáltatásokat és támogatási lehetőségeket.

A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók – akik 12 vagy 24 hónapja nem állnak alkalmazásban – elhelyezkedésénél hat hónapig járó bérkiegészítést is kaphatnak. Ha foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítenek,

a minimálbér 30 százalékával megegyező összeghez, jelenleg havi több mint 50 ezer forinthoz juthatnak.

A munkaadó is támogatásban részesül, ha súlyosan hátrányos helyzetű személyt alkalmaz, a jogviszony első négy hónapjára a munkavállaló bérének felét megtéríti az állami foglalkoztatási szerv.

A csoportos létszámleépítés elkerülése érdekében a foglalkoztató részére három hónapon keresztül nyújtható támogatás a foglalkoztatottak bérének feléig.

Ennek egy személyre eső összege nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér másfélszeresét. A támogatott munkaadónak többek között vállalnia kell, hogy a kérelem benyújtásakor fennálló statisztikai állományi létszámát fenntartja. Munkavállalói jogviszonyát közös megegyezéssel vagy felmondással nem szüntetheti meg a támogatási időszakot követő három hónapban sem. Tovább csökken a támogatások adminisztrációs terhe is,

az igényléshez mindössze egy egyoldalas kérelmet kell kitölteni.

A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatók működését az állami foglalkoztatási szerv által elérhetővé tett szakmai anyagok és módszertani segédletek könnyítik meg. A támogatások, szolgáltatások a járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál érhetők el –olvasható az ITM közleményében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában