ellenőrzések

2020.09.07. 08:47

Fellélegezhetnek a büfések, véget ért a Nébih akciója

A feltárt szabálytalanságok miatt a hatóság több mint 22 millió forintnyi bírságot szabott ki, 85 vállalkozásnak pedig a tevékenységét is felfüggesztette.

Kevesebb terméket kellett kivonniuk a forgalomból idén a Nébih élelmiszer-biztonsági szakembereinek a nyári szezonális akció során, jelölési hibákkal ugyanakkor az előző éveknél gyakrabban találkoztak az ellenőrök. A feltárt szabálytalanságok miatt a hatóság több mint 22 millió forintnyi bírságot szabott ki, 85 vállalkozásnak pedig a tevékenységét is felfüggesztette – írja a Magyar Nemzet.

Mintegy 15 ezer ellenőrzött élelmiszer, 22 millió forint kiszabott bírság és 12,5 tonna lefoglalt áru – ez a mérlege a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nyári kiemelt szezonális vizsgálatának. A hatóság szakemberei a július 1-jétől augusz­tus 20-ig tartó országos akció során több mint négyezer-ötszáz létesítményt ellenőriztek. Az idén is a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, mozgóboltok, büfékocsik és mozgó vendéglátók, valamint az ifjúsági és gyermektáborok működését vették szemügyre az ellenőrök. A nyári szezon slágerterméke, a fagylalt sem kerülte el a hatóságok figyelmét.

A Nébih laboratóriumaiba összesen 141 fagylaltminta érkezett be a nyár folyamán, bár a legtöbb termék esetében mindent rendben találtak az ellenőrök, kilenc terméknél enterobaktériumok magas csíraszámú jelenléte, míg hat készítménynél a felhasznált színezékekkel kapcsolatos problémák miatt kellett intézkedniük. A vizsgálat a kerti sütögetések elmaradhatatlan hozzávalóira, a pácolt, előkészített hústermékekre is kiterjedt. A 29 grillhús vizsgálata során egyetlen esetben találtak kifogásolt tételt a szakemberek: szalmonellabaktérium jelenlétét mutatták ki.

A nyári akció során az egységek ellenőrzésekor 163 alkalommal figyelmeztetést, 348 esetben bírságot szabtak ki az ellenőrök, 85 vállalkozásnak pedig a tevékenységét is felfüggesztették. Az ellenőrzött élelmiszerek 5,3 százalékát, vagyis mintegy 12,5 tonna élelmiszert kellett kivonni a forgalomból.

A Nébih tapasztalatai szerint a legtöbb szabálytalanság idén is a termékek fogyaszthatósági idejére vonatkozott, az ellenőrzött egységekben többször találtak lejárt szavatosságú árukat, ahogyan a jelölési problémák is igencsak gyakorinak számítottak ebben a szezonban. Az ismeretlen eredetű, nem nyomon követhető termékek előfordulásának aránya azonban csökkent, csakúgy, mint a forgalomból kivont élelmiszerek aránya. Az egységek vizsgálatakor jellemzően a higiéniai szabályok megszegésével, valamint a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, illetve képzettségével kapcsolatos problémákat állapítottak meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában