Honvédelem

2019.02.23. 07:55

Rövidesen lőszergyártás is lesz Magyarországon

Lőszert és lőport is gyártanak majd hosszú távon hazánkban azokhoz a magyar-cseh fegyverekhez, amelyeket Kiskunfélegyházán állítanak elő – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Budapest, 2018. december 11. Katonai rendészek a honvédség új fegyvereinek átadásán a Petõfi laktanyában 2018. december 11-én. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Máthé Zoltán

Az év második felében elkezdődik a sorozatgyártás a kiskunfélegyházi magyar fegyvergyárban. A tervek szerint hosszú távon nemcsak kézi lőfegyvereket, pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat fognak Magyarországon gyártani, hanem a hozzájuk szükséges minőségi lőport és lőszereket is – tudta meg a Magyar Nemzet. Információik szerint ezzel önállósíthatja majd magát a magyar fegyveripar, amely egyelőre cseh licenc alapján szerel össze fegyvereket a Magyar Honvédségnek, a büntetés-végrehajtásnak és a rendőrségnek.

Ezekből a fegyverekből eddig tízezer darabot osztottak ki a hadsereg alakulatainak, erről Benkő Tibor honvédelmi miniszter számolt be a budapesti Petőfi-laktanyában. Az üzemben nyárra készítik fel az infrastruktúrát a termelés beindításához, addigra megkötik a szerződéseket a gyártósorokon dolgozó szakemberekkel is.

Cseh licensz alapján készült BREN 2 típusú gépkarabély
Fotó: Máthé Zoltán / MTI Fotó

Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter tavaly márciusban jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó HM Arzenál Zrt. gyárában cseh licenc alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januárjától a teljes gyártás Magyarországon lesz. A cég a cseh Ceská Zbrojovka Exporttal kötött licencmegállapodást. A szerződés alapján tíz év alatt százmillió eurós összértékben kétszázezer lőfegyvert gyárthatnak majd Kiskunfélegyházán. Az egyezség értelmében a Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is részesülhet majd.

Cseh licensz alapján készült P-09 típusú pisztoly
Fotó: Máthé Zoltán / MTI Fotó

Az üzemben korszerű, NATO-kompatibilis marokfegyvereket, P-07 és P-09 típusú pisztolyokat, Bren 2 típusú gépkarabélyokat és Scorpion Evo 3 típusú géppisztolyokat gyártanak majd. Jelenleg nincs gyártás, csak alkatrészekből szerelnek össze fegyvereket. A fegyvergyártás körülbelül kétszáz embernek jelent új munkahelyet – ismerteti a Magyar Nemzet.

Borítókép: Katonai rendészek a honvédség új fegyvereinek átadásán a Petőfi laktanyában 2018. december 11-én

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában