2007.05.30. 08:26
A fődíj: egy új vese
Hol vannak már azok az idők, amikor egy szoft szexakció jelentette a valóságshow-k csúcsát, s amikor holmi kocsiért, házért, pénzért harcoltak a szereplők. Manapság a tét sokkal nagyobb: olykor a résztvevők élete.
Elképesztő, hogy a nézettségért folyó verseny mi mindenre teszi képessé a televíziós szerkesztőket. Ugye, már a kezdeti valóságshow-k is arról szóltak, hogy valami újat, szokatlant kell adni az embereknek, kihasználva a mindenkiben meglévő, aljas ösztönöket. Hogy mondjuk zsúfoljunk be egy lakásba különféle, lehetőleg extrém, bevállalós figurákat, majd teremtsünk számukra olyan körülményeket, amelyekben kijöhet belőlük mindenfajta állatság. És mindezt mutassuk meg a kinn ülő többségnek a folytonosan „figyelő” kamerák segítségével.
Természetesen ez a recept csak egy darabig hasznlható, elvégre a tévénéző éppen olyan, mint az alkoholista avagy a drogos. Ahhoz, hogy ugyanúgy élvezze a dolgot, egyre nagyobb és nagyobb dózisok, egyre erősebb és erősebb ingerek kellenek. Így aztán a light műsorokat mind vadabbak váltották fel. Hol vannak már azok a régi, szép idők, amikor egy-egy szexjelenetre csodálkozott rá a nagyérdemű? Volt itt már házastárs- és családcsere, plasztikai műtét, sőt, szóba került az is, vajon mennyire érdekelné az embereket egy élőben végrehajtott öngyilkosság. És perverz ötletekben azóta sincs hiány.
Most éppen a Big Brother-t is kiagyaló holland cég indított el egy újabb valóságshow-t, amely óriási vihart váltott ki az amúgy igencsak toleráns hollandusok körében. A műsorban három, veseátültetésre váró beteg verseng egyetlen veséért, amelynek „gazdája” egy halálos beteg, 37 éves nő. Ez utóbbi dönti majd el, ki is lesz a szerencsés, kinek lesz esélye arra, hogy a leghamarabb megmeneküljön.
Mivel a történet jókora indulatokat gerjesztett, a készítők kénytelenek voltak megszólalni. Szerintük egyenesen hasznos, amit csinálnak, mert így felhívhatják a figyelmet a kétségkívül aggasztó szervhiányra (egyébiránt az országban négy esztendőt kell várni a veseátültetésre, s donor hiányában évente kétszázan halnak meg). Noha ez a helyzet kétségkívül tarthatatlan, azt gondolom, a tévések által elmondottak sokkal inkább magyarázkodások, semmint magyarázatok.
De azért ne legyünk álszentek, és ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk: itt bizony nem érzelmekről, hanem kőkemény üzletről van szó. És hát ez idő tájt valamivel kevesebben néznek mondjuk egy verses műsort, mint azt, hogy három szerencsétlen hogyan küzd az életéért.