Nem az én étlapom

Ma is szívesen emlékszem vissza Kepes András műsorára, a Desszertre. Tudják, amelyikben a műsorvezetőn kívül megjelent még vagy két-három vendég, hogy aztán egy vendéglátóhelyen, némi kévé vagy sütemény mellett elbeszélgessenek a világ dolgairól, saját életükről, élményeikről. A műsor méltán volt népszerű a nézők körében, hiszen érdekes emberek érdekes diskurzusát láthattuk, emellett az egész programot belengte valami nyugodt derű, jókedv.

Éppen ezért vártam sokat a Desszert hasonmásától, a közszolgálati televízión elindított A la Carte-tól. Az alapkoncepció itt is ugyanaz, akárcsak a képvi világ, ám néhány eltérést is megfigyelhetünk. Egyebek mellett azt, hogy a házigazda, Szombathy Pál több (hat) beszélgetőpartnert hív meg, s hogy a téma majd minden esetben a politika. S van aztán még egy különbség, ami szerintem inkább a műsor hátrányára válik. Mert a Kepesnél megtapasztalt nyugalomnak itt se híre, se hamva.

Vegyük csak példának a most vasárnapi beszélgetést. Sajnos, ugyanazokat a megmerevedett álláspontokat, az olykor kitörő, máskor nagy nehézségek árán visszafogott indulatokat figyelhettük meg, mint amilyenek körülvesznek bennünket, s mint amilyenekből már éppen elegünk van. Lehet, hogy csak engem idegesít, de valahogy nem szívesen nézem az egykori MSZP-s, ma a Hír tévében műsort vezető Csintalan Sándor és Sárközy Tamás jogászprofesszor nem mindig finom pengeváltásait, vagy Csath Magdolna közgazdász és Mandur László országgyűlési alelnök ellentéteit, és még hosszasan sorolhatnám.

Persze, még a konfliktusokat is elviselném, ha látnám, hogy a viták vezetnek valahová. De nem. Ugyanaz játszódik le ennél a vendéglői asztalnál kicsiben, mint mondjuk a T. Házban, vagy másutt az országban, ahol különféle pártállású és világnézetű emberek próbálják meggyőzni egymást, a siker legkisebb esélye nélkül. S mivel mindenki csak a magáét szajkózza, oda sem figyelve a másikra, az indulatok el-elszabadulnak.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem anyázásból, egymás cseszegetéséből bőven elég annyi, amennyi a hétköznapokon rám zúdul. Nem hiányzik, hogy még vasárnap este is ezzel traktáljanak. Éppen ezért remélem, valami más, valami gusztusosabb is akad azon az „étlapon”.