Hírek

2007.05.14. 09:36

Massa nyert Barcelonában

Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája nyerte az 58. Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság vasárnapi negyedik futamát, a Spanyol Nagydíjat.

BAMA

A második helyen a brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes), míg a harmadikon csapattársa, a címvédő spanyol Fernando Alonso végzett. Massa, aki pályafutása negyedik, idei második futamgyőzelmét szerezte meg, rajt-cél győzelmet aratott a barcelonai pályán. A vb-pontversenyben Hamilton már egyedül áll az élen.

Amilyen izgalmasan kezdődött a verseny, olyan eseménytelenül folytatódott. A második helyről induló Alonso az első kanyarban megpróbálta körbeautózni Massát, de a brazil pilóta erőszakosan a megfelelő íven tartotta gépét, így riválisa lecsúszott az aszfaltról, és a csak negyedik helyre tudott visszajönni, mert Hamilton és a finn Kimi Raikkönen is megelőzte. Ezt követően a versenyzők tisztes távolságból követve egymást haladtak, mindössze annyi érdemleges történt, hogy a Raikkönen Ferrarija megadta magát a tizedik körben. Az utolsó körökre sem maradt izgalom, nem alakult ki komoly harc a pontszerző helyeken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!