Hírek

2007.05.12. 06:20

Nyári szünet a közhivatalokban?

A kormány fontolgatja, hogy bevezeti a közhivatalokban a nyári szünetet, a dolgozókat pedig egy hónapra kötelező szabadságra küldenék. Az szinte kizárt, hogy mindebből 2007-ben még törvény szülessen.

Vég Márton

[caption id="" align="alignright" width="260"] Az új szabályozás lényege, hogy a hazai közigazgatásban egy hónap nyári szünetet vezetnének be
[/caption]A kormányzati személyi ügyekért felelős államtitkárság pénteken megerősítette azt a lapértesülést, miszerint a kormány fontolóra vette: bevezetné a közhivatalokba a nyári szünetet. „Valamennyi fejlett közigazgatási és közszolgálati rendszerrel bíró államban ismert az igazgatási szünet intézménye. Ezenkívül ez a szokás az Európai Unió szervezeteiben is” – közölte lapunkkal a Szetey Gábor által vezetett államtitkárság sajtóosztálya. Ugyanakkor hozzátették, hogy még nincs végleges döntés a nyári szünet kérdésében, hiszen az ehhez szükséges törvénymódosítási javaslat részletei még egyáltalán nincsenek kidolgozva.

A franciaországi gyakorlatnak megfelelő új szabályozás lényege, hogy a hazai közigazgatásban egy hónap nyári szünetet vezetnének be, a dolgozókat pedig kötelező fizetett szabadságra küldenék. Az sem zárható ki, hogy a szünet csak lehetősége lenne a hivataloknak, viszont a bezáróknak – a július végétől augusztus 20-ig ítélkezési szünetet tartó bíróságokhoz hasonlóan – úgynevezett ügyelosztási tervet kellene készíteniük.

„Három évtizede dolgozom a közigazgatásban, de tapasztalataim szerint elképzelhetetlen, hogy a mai feszített tempójú világban egy hónapra megálljon az élet a közhivatalokban. Így első hallásra számos ellene és mellette szóló érvet tudnék felsorolni, de talán a legfontosabb, senkit nem lehet arra kötelezni, hogy a munkáltató által meghatározott időben vegyen ki egy hónap szabadságot. Sokan ugyanis inkább a téli szabadságot szeretik” – mondta lapunknak Dési Albert. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakszervezetének elnöke ugyanakkor hozzátette: csak egy kezdeti stádiumban lévő kormányzati ötletről van szó, és még semmilyen írásos tájékoztatást nem kaptak a tervekről. A javaslat elől azonban nem zárkóznak el.

„Franciaországban lehet, hogy bevált gyakorlat a többhetes közigazgatási szünet, itthon azonban ez több hivatalnál is nehezen lenne megvalósítható. A munkanélkülieket ugyanis el kell látni, a fogyasztóvédelmi ellenőröket, a közegészségügyi-járványügyi felügyelőket sem éppen nyáron kellene elküldeni szabadságra. A földhivatal, az anyakönyvezető és az okmányiroda sem csukhat be hetekre, mert az ügyfelekre is gondolni kell” – mondta Fehér József. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára szerint a részletek kidolgozása után viszont bevezethető lenne a hivatali nyári szünet. Ehhez azonban több törvényt is módosítani kellene, többek között a közigazgatásit, amely a hivatali ügyintézés határidejéről rendelkezik. Fehér József úgy látja, a köztisztviselőknek az lenne a legjobb, ha az ügyintézési szünetet lehetővé tevő törvény azért minél hamarabb megszületne, így ugyanis gyorsan kiadhatók lennének a felgyülemlett szabadságok.

„Valljuk be, nyáron amúgy is félgőzzel működnek a közhivatalok, ennek adna szabályozottabb formát a hivatalos leállás. Ha mindenki egy időben menne el szabadságra, akkor a munkatársaknak nem jelentene pluszterhet a helyettesítés. Az sem fordulhatna elő, hogy valakinek a leterheltség miatt nem tudják kiadni a szabadságát” – mondta Sipos Márta. A munkajogász szerint ha sokkal több dolgot lehetne elektronikus úton elintézni, akkor még inkább elképzelhető lenne a hivatali munka szüneteltetése hosszabb időre.

Csak a franciák zárnak be nyáron

„Augusztusban Franciaország tényleg bezár, csak a turisták nyüzsögnek mindenfelé, a hivatali ügyintézés szünetel. Brüsszelben is bezárnak az uniós intézmények, ám érdemi ügyeleti rendszer működik, az események nyomon követése ekkor is folyamatos zajlik” – mondta lapunknak Kósáné Kovács Magda. Az Európai Parlament szocialista képviselője hozzátette, más országokban nem jellemző a közigazgatási szünet, mert annak a gazdaságra továbbgyűrűző hatása is lehet. A politikus el tudja képzelni, hogy akár Magyarországon is megszervezhető lenne a hivatalok nyári szabadságolása, ám ennek megszervezése komoly előkészületi munkát igényelne, mert például az esküvőt, a pótvizsgát, az okmányigénylést ilyenkor is lehetővé kellene tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!