Közélet

2007.04.28. 15:14

Diákzsivaj a repülőtéren

Több száz gyerek látogatott el pénteken a kecskeméti katonai repülőtérre. A többségük szívesen kipróbálná, milyen az élet angyalbőrben.

G. S.

Egyre több lány érdeklődik a szerződéses és a hivatásos katonai pálya iránt. Közülük többen vadászpilóták szeretnének lenni. A Honvédelmi Minisztérium által szervezett Seregszemle 2007 elnevezésű kétnapos program keretében ismerkedtek a diákok a katonaélettel.

– Az első napot Szolnokon töltöttük, délután jöttünk át Kecskemétre – hátrál ki a gyerekek gyűrűjéből Oláh László alezredes, a minisztérium osztályvezető-helyettese. – Vacsora után következett a takarodó. A fiúk tábori ágyon, hálózsákban a tornateremben aludtak, a lányok pedig a 4-6 ágyas szerződéses legénységi körletekben.

A második nap reggelén Bács-Kiskun megyei gyerekek is csatlakoztak a csapathoz. A kecskeméti Katona József Gimnáziumot 9, az Arany János Általános Iskolát 24, a lajosmizsei iskolát 13 diák képviselte. Meghívást kaptak még a Bevetési próbák című vetélkedőn győztes dunavecsei gyerekek is.

– Még azt is elmondták, hogyan kell elfogni egy ellenséges repülőt – tolakodik egy MiG–29-eshez Zoli. – Lehet, hogy pont ez a gép kapta el évekkel ezelőtt azt a betolakodót! Még csak általánosba járok, de már eldöntöttem: katona leszek!



Murár Zoltán, a megyei toborzó- és érdekvédelmi iroda vezetője nem lepődik meg a gyerekek érdeklődésén. – Katonai pályára évente több mint ezren jelentkeznek. Az alkalmassági követelmények azonban egy éve nagyon megszigorodtak. Mindenkinek a külföldi misszió egészségügyi elvárásainak kell megfelelnie. Az orvosi vizsgálatokon a jelentkezők fele elbukik. Pilótának idén tízen jelentkeztek, egy kapott közülük alkalmas minősítést. Hárman pedig helikoptert vagy szállítógépet vezethetnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!