Elképzelhetetlen, ám megtörtént

A három történet kísértetiesen hasonlít egymásra. Mindegyik tettes még az átlagosnál is kiegyensúlyozottabb, felelősségteljesebb ember volt. Szoros kapcsolat fűzte őket azokhoz, akiket végül megöltek. A tragédiáknak soha nem volt előjele. Sőt, soha nem derült ki, hogy mi is történt valójában, mert senkit nem avathattak be azokba a problémákba, amelyekkel aztán nem bírtak elfogadható módon megbirkózni. Lehet, hogy ez okozta a tragédiát: egyedül maradtak akkor, amikor segítségre lett volna szükségük. Ezért azt gondolom: a sorrend csak kronológiailag az, hogy öltek, majd öngyilkosok lettek. Valójában fordítva történt. Öngyilkosok akartak lenni, de vinniük kellett magukkal valakit, valakiket a halál ismeretlenségébe.

Sokan attól félnek, hogy ámokfutók áldozataivá válnak. Holott ezek után az igazán rémisztő az, hogy bármelyikünk elméje bármikor elborulhat ugyanolyan hirtelen és kivédhetetlenül, mint egy infarktus. Ahogyan saját magamról, úgy ezekről az emberekről sem tudtam volna elképzelni, hogy ez megtörténhet velük. Márpedig megtörtént. Nyomasztó gondolat, hogy a véres végkifejleteknek talán voltak előjelei. Csak túlzottan elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy észrevegyük. Pedig lehet, hogy csupán ennyi kell ahhoz, hogy értékes emberek ne áldozatként, vagy gyilkosként végezzék.