2007.03.25. 06:12
Boldogabb születésnapot Európai Unió!
Szombaton kezdődött az Európai Unió ünnepi csúcstalálkozója. A mára 27 tagúra bővült közösség ötvenedik évfordulóját ünnepli, de vajon van-e ok az ünneplésre?
Tülekedés a bejáratnál
Rómában ötven éve hat ország képviselői ültek az asztal körül, ma már 27 nemzet öltönyösei töltik meg a földből egymás után kinövő brüsszeli irodaházakat. A bővítés nemcsak a belga építőipar számára sikertörténet, bár nehéz arról megfeledkezni, hogy a legtöbb csatlakozási ünnepet hosszas alkudozás előzte meg, és egyre fukarabb hétköznapok követik. Tizenkét szegény rokon – köztük hazánk – felvétele kellő sokk volt Európa számára, ám a fő gond általában nem anyagi, sokkal inkább politikai természetű. Például Charles de Gaulle francia államfő állítólag azért vétózta meg a britek felvételét, mivel a II. világháború idején rossz tapasztalatokat szerzett a szigetország különc és Amerika-barát lakosai között. Ha Londonnak a tábornok haláláig kellett várni a csatlakozással, Ankarának addig, míg a francia választók fele kedvező véleménnyel lesz róluk. Az alapítók ugyanis nemrég olyan alkotmánymódosítást fogadtak el, amely népszavazáshoz köti az ország hozzájárulását a bővítéshez.
Út az Eurovízióhoz
Annette Schavan német oktatási miniszter március elején állt elő azzal az ötlettel, hogy a jövő európai polgárainak ugyanabból a történelemkönyvből kellene megismerniük a kontinens múltját. Kérdés, milyen lenne a végeredmény, ha a nemzeti ellentéteket a politikai korrektség mázával próbáljuk kompenzálni. Vélhetően valami ilyesmi: „Európa népeinek első nagy találkozása az I. világháború lövészárkaiban történt meg. Az ypres-i sárban karácsonykor több nyelven énekelték ugyanazokat a dalokat, bizonyságát adva Európa egységének és keresztény gyökereinek, valamint ötletet adva az Eurovíziós dalfesztiválhoz.” Mindezek fényében aligha meglepő, hogy közös külpolitikai álláspont kialakításáig ritkán jutnak el a tagországok. Az iraki háború előtt például a beavatkozáspárti britek, spanyolok és portugálok, illetve a támadást ellenző franciák és németek még csak meg sem próbálkoztak ezzel.
Fényévekre Brüsszeltől
A magyarok életszínvonala előbb-utóbb eléri a nyugat-európaiakét – ez az ígéret mindennél nagyobb vonzerőt jelentett az uniós tagság támogatóinak. Ma sem tudni azonban, ez a felzárkózás meddig tart; a legoptimistább jóslatok 10–15 évről, a pesszimisták százról szólnak. A legfrissebb felmérések szerint legalább 6–8 év kell ahhoz, hogy a „régi” tagok legszegényebbjét, Portugáliát utolérjük. Csak mellékesen: az ibériai országban az elmúlt években igencsak megtorpant a gazdaság fejlődése – a brüsszeli szemmel túl magasnak talált deficit visszaszorítására bevezetett megszorítások következményeként. Az sem kizárt, hogy Magyarország megismétli valamelyik szegény ország „csodáját”, és a csatlakozás után bő évtizeddel meglódul a fejlődés. Kérdés persze, melyik utat követjük: az ír csodában amerikai befektetők, a portugálban diplomás ukrán segédmunkások és orosz újgazdagok, a spanyoloknál pedig román bevándorlók játszottak felbecsülhetetlen szerepet.
Európa elrablása
„Nem kérünk sem a közösségtől, sem mástól pénzt. Egyszerűen a saját pénzünket akarjuk visszaszerezni” – az EU történetének egyik leghíresebb mondata Margaret Thatcher szájából hangzott el 1979 novemberében. Nem mintha az alapító atyák vagy utódaik erre büszkék lennének, pláne, hogy öt évvel később a legendás brit kormányfő tényleg visszakapta a pénzét. A többi tagország – beleértve az azóta csatlakozókat – uniós befizetésének egy része egyből Londonba vándorol, jóvátételként a szigetország korábbi, túl magas hozzájárulásáért. Ezek után kevéssé hihető, hogy az unió alapelve a szolidaritás, márpedig – némi egyszerűsítéssel – a krétai utak megépítését a német adófizetők szponzorálták, a hangoskodó francia gazdák száját pedig a svéd áfabefizetésből származó pénzzel tömik be. Magyarország is a kedvezményezettek közé számít, és bár az unió már távolról sem olyan bőkezű, 16 állam jelenleg is többet kap a befizetésénél. Nagy-Britannia nincs közöttük.
Alkotmány nélkül
Magyarország alkotmánya 27 oldalas, az Egyesült Államoké ennél is rövidebb, ehhez képest a Római Szerződés 223 oldalt tett ki. Lehet, hogy már ennek aláírásakor szólni kellett volna az alapítóknak, 1957 után ugyanis vérszemet kaptak: a közös piac és az idők során hozzácsapódott vívmányok szabályozása majd'' százezer oldalas jogszabályhalommá nőtte ki magát. Benne a banán görbületét vagy a narancs átmérőjét meghatározó leírásokkal, amelyek nem kötelezőek ugyan, de így is 30–40 oldalt tesznek ki. Mindez nem jelentett problémát – nálunk is kiderült, hogy minden híreszteléssel ellentétben a mákosguba tiltásáról vagy a disznóólak játékkal való felszereléséről nem szól rendelkezés –, az európai alkotmány terve viszont a vártnál is nagyobb felháborodást váltott ki. És nem is a britek körében, hanem két alapítónál: 2005 nyarán előbb a franciák, utána a hollandok mondtak nemet rá. Az unió pedig, minden igyekezete ellenére, azóta sem tért magához.
Határátlépés út nélkül
A 2005-ös londoni terrortámadások után a francia kormány úgy döntött: lezárja európai határait. Döntésük nem példa nélküli – focikupák és EU-csúcsok idején ma már szokás a határőrbódék visszahelyezése –, bár ilyesmi a tagországok közötti határellenőrzést leépítő schengeni rendszer tíz évvel korábbi indulása óta ritkán fordult elő. Mivel Nagy-Britannia nem része a schengeni övezetnek, a brit-francia határon ellenőrzik az átkelőket – egy londoni terroristának mégis sikerült a kontinensre lépnie. Az viszont már Párizsnak volt kínos, hogy védőintézkedéseik ellenére a támadó Rómáig jutott, mielőtt elfogták. A történet a hatóságokat minősíti, nem Schengen hiányosságaira mutat rá. Utóbbiak között inkább elszalasztott lehetőségekről eshet szó, hiszen a 12 országon belüli mozgásszabadságot lehetővé tevő adatbázis segítségével nem csak körözött bűnözőket, de lopott autókat is meg lehet találni, akár a kontinens túlfelén. Jövő januártól ez a magyarok számára is elérhető lesz, így például ellenőrzés nélkül, bárhol átmehetünk Szlovákiába. Már ahol találunk ehhez utat.
Kerekített euró
Frankfurtban sikertörténet, Brüsszelben tragikomédia: az euró készpénzforgalmának öt éve alatt jót és rosszat is hallani lehetett a pénzről. A németországi székhelyű Európai Központi Bank elégedett lehet, hiszen ma a világ pénzforgalmának több mint negyede euróban folyik. Az Európai Bizottság viszont aggódik: évről évre több állam megsérti a pénz stabilitásának megőrzésére hivatott paktumot – az sem segítette a népek barátságát, hogy emiatt a kisebb államokat súlyos szankciókkal fenyegették, míg a németek megúszták az elmarasztalást. Az euróövezetben élők sem felhőtlenül boldogok, pedig 2002 januárjában gond és búcsúkönnyek nélkül váltak meg a franktól vagy a márkától. Hogy utána amiatt panaszkodjanak, a pénzcsere drágulást hozott. Brüsszel és Frankfurt egyesült erővel próbálta meggyőzni az eurobojkottot is hirdető fogyasztókat arról, nem is volt drágulás, amit annak éreztek, mígnem elismerték: hozzájárult a pénzromláshoz az, hogy a kereskedők az átállással együtt „felkerekítették” áraikat.