Hírek

2007.03.24. 10:02

A Rolling Stones Budapesten

Mick Jagger kaviárral küzd a ráncok ellen, és a koncerteken állítólag súgógéppel énekel, fél, hogy elfelejti a szövegeket. Nem érdekes. Júliusban Budapesten lépnek fel a Gördülő Kövek.

Csontos Tibor

A hír teljesen váratlan: július 20-án a budapesti Puskás Ferenc Stadionban lép fel a rockzene őskövülete, a Rolling Stones. Két éve még csak körbelőtték Magyarországot, a harminc európai koncertes Bigger Bang elnevezésű turnéjuk során Bécsben, Zágrábban, Brnóban léptek fel, Budapestet akkor kihagyták. A negyvenöt éve alakult Rolling Stones először 1995. augusztusában szerepelt a magyar fővárosban, s meglepő módon nem játszott telt ház előtt.

Kiszámíthatatlan, hogy most vajon dugig megtelik-e a legnagyobb magyar szabadtéri koncerthelyszín. A jegyárak 8900 és 25000 forint között mozognak. A koncertturizmus is fellendülhet erre a napra, hiszen a környező országokból is biztosan sokan érkeznek majd a bulira. A magyar Stones-rajongók pedig úgy vélhetik, megéri a befektetés, hiszen több mint valószínű, hogy nálunk legalábbis utoljára láthatják a élőben zenélni az öreg rockrókákat. Mert bármikor elképzelhető, hogy Keith Richards eljátssza a maga is Bigger Bangjét, részegen újra felmászik egy pálmafára, és újra alázuhan, hogy agyrázkódást szenvedjen. Miként tette ezt tavaly a Fidzsi-szigeteken, amikor egy ilyen baleset után veszélybe sodorta a turnét.

Szerencsére a Puskás Ferenc Stadionban és környékén nincsenek pálmafák, nem lesz mire felmászni. A macskaköveket is felszedték már: mesélik, hogy amikor legutóbb az együttes tagjait limuzinnal kivitték a Népstadionba, a Dózsa György út környékén egy helyütt rázott az út, s a dobos Charlie Watts megjegyezte: nahát, vannak ilyen rázós utak?! Ő bezzeg nem panaszkodhat, cseppet sem rázós pályát futott be a Rolling Stones. A tavalyi turnéjuk bevétele meghaladta a 150 millió dollárt, mintegy harminc milliárd (!) forintot.

Van mit a tejbe aprítani, mindegyiküknek üzleti vállalkozása van, Jagger például filmproduceri céget alapított, legújabb befektetése egy Martin Scorsese-film. Az idén Oscarral jutalmazott Scorsese nem véletlenül forgat dokumentumfilmet a Rolling Stones-ról, legalább viszonoz valamit Mick-nek...

A bukaresti koncertjük után Budapestre érkező zenészek mindegyike elmúlt hatvan éves, de azt mondják, a Stones jobb, mint valaha. A rajongókat persze nem érdekli, hogy Mick Jagger kaviárpakolással küzd a ráncok ellen, és a koncerteken állítólag súgógépről olvassa a szövegeket, nehogy elfelejtse őket. Ha mégis megtörténik, biztos lehet benne, hogy több tízezer ember súg majd neki a nézőtérről. Mint mondják, a rock – benne a Stones-szal – örök és elpusztíthatalan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!