Hírek

2007.03.14. 06:37

Berzenkednek a kis cégek

Kimaradnak az uniós pályázati lehetőségekből a családi- és mikrovállalkozások – állítja a kisvállalkozói érdekképviselet. A kormány viszont éppen a legkisebb vállalkozások támogatását hangoztatja.

Tóth Marcella

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A legkisebb vállalkozások nehezen jutnak fejlesztési forrásokhoz az uniós pályázati pénzekből
[/caption]Az idei év sem lesz könnyű a hazai kis- és középvállalatok számára. Elsősorban a cégek növekvő terhei miatt januárban 40 600-zal kevesebb csökkent az egyéni vállalkozók száma az egy évvel korábbi adathoz képest – mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke.

A kis cégeket is segíthetné az a mintegy 8000 milliárd forint, amely 2007 és 2013 között lehívható az uniós kasszából pályázati pénzek formájában. Az Iposz szerint viszont – bár ígéretből nincs hiány –, egyre szűkösebbek a lehetőségek a családi- és mikrovállalkozások számára. Számukra ugyanis nem teljesíthető a már kiírt pályázatok egyik feltétele, amely szerint az árbevételt nyolc-tizenöt százalékkal kell növelni évente. A humánerőforrás-fejlesztési pályázatoknál problémát okoz, hogy a minimális támogatási összeg egymillió forint. Így például ha egy oktatás százezer forintba kerül, akkor a legalább tízfős vállalkozások tudnak csak indulni a pályázaton.

Az érdekképviselet véleménye szerint indokolatlanul komplikáltak a pályázati kiírások, és azok elbírálási rendszere. Ezért az IPOSZ egyebek között azt javasolja, hogy kizárólag a legkisebb vállalkozásoknak szóló tendereket is írjon ki a kormányzat. Cél az is, hogy az interneten is be lehessen adni a pályázatokat, s jelszóval követhető legyen az elbírálás menete.

Továbbra is súlyos problémát jelent a kis cégek körében a körbetartozás, amelynek elsősorban a vállalati etika és a törvényi szabályozás hiányára vezethető vissza. Az Iposz tavaly júniusban megközelítően tízezer, tíz fő alatti építő- és élelmiszeripari céget vizsgált meg, amelyek összesen 260 milliárd forintnyi körbetartozást mutattak ki.

Érdemes segítséget igénybe venni a pályázásnál

Az aktuális pályázati kiírásokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség internetes honlapján (www.nfu.gov.hu címen) érdemes keresni. Ugyancsak hasznos lehet az ügynökség információs kék száma (06 40 638-638). Ha valaki nem boldogul önállóan a bonyolult pályázati kiírásokkal, akkor érdemes lehet egy arra szakosodott céget felkeresnie. A pályázati tanácsadásért általában tízezer forint körüli összeget kell fizetni alkalmanként. A pályázat megírásának díja nagyban függ a projekt nagyságától, de általában 50 és 250 ezer forint közötti nettó összeget kérnek érte. Pályázatíró tanfolyamon is hasznos lehet részt venni. Egy egynapos intenzív kurzus ára negyvenezer, míg a hosszabb, kilencven-százhúsz órás oktatás kétszázezer forint körül van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!