Makranczi Zalán a Bárka Színházban folytatja

- Igaz, hogy elhagyod a kecskeméti társulatot?
- Igaz. De ebből nem csináltam titkot, bár nem is vertem nagydobra. A színházban is tudják már vagy egy éve. Tavaly, amikor együtt dolgoztunk Alföldi Róberttel, aki a Bárka igazgatója, a Don Carlos premierjén megbeszéltük, hogy megyek. Nem szívesen megyek el innen pont most, amikor ilyen – mondhatnám – tréfás helyzet alakult ki a színházban. Többen mondják, hogy hűtlen lettem. Pedig nem így van. Fáj az én szívem. Hat évet töltöttem el itt, de ha az ember nem akar megbolondulni, akkor mozdulni kell egy picit.

- Már az Alföldivel való beszélgetés előtt is felmerült benned, hogy menni kéne?
- Az igen, hogy mozdulni kell. A sors szerencsés összecsengése, hogy nagyjából ugyanakkor jött a Carlos, és a megbeszélés. Nem azért megyek el, mert bajom lenne bármivel is. Csak azt érzem, hogy bármennyire imádom az itteni embereket, más helyzetekben is ki kell magam próbálni máshol Egy más, ismeretlen környezetben.

- Lehet, hogy egy lavina fog elindulni azzal, hogy elmész?
- Nem hiszem. Hogy ha el is indul egy lavina, akkor azt nem én indítanám ezzel. Nagyon remélem, hogy nem. Megpróbáltam úgy szerződni, hogy jövőre visszatérhetek egy darabra. Aztán majd meglátjuk, hogy a következő évedben hogy lesz.

- Meddig láthat még a kecskeméti közönség?
- Nem tűnök el az életükből, bár a Bob herceg volt az utolsó premierem. Végigjátszom az évadot, de áprilistól már Pesten próbálok. Aztán megyünk Lengyelországba a Dantonnal, és utána kezdjük próbálni a Windsori víg nőket. Ez lesz az a darab, melyben láthatnak a következő évadban. De, ha minden igaz, a filmvásznon is felbukkanok. Ugyanis jött egy filmszerep. Bartis Attila Nyugalom című könyvéből készítünk filmet, melyben Udvaros Dorottya lesz az anyám.

- Hogyan lehet felkészülni az új kihívásokra?
- Én nem készülök. Pont ezt várom. Valamit, ami annyira más, új és izgalmas.

- Mi lesz a Moszat Kommandóval, a Baxunnal, a felolvasó estekkel, és a sok izgalmas dologgal?
- A Moszat kommandó soha nem létezett. Egy underground mozgalom, mely nem volt, aminek folyamatos jelen ideje van. Vagy jövő? Még nem tudom. Egy utolsó dobásra, kis mókára azért készülünk. Ez nem szakadhat meg. Ez egy akkor idiotizmus, hogy nem lehet vége.

- Milyen voltál, amikor idejöttél, és milyen vagy, amikor elmész?
- A legjobb alternatíva az volt, hogy ide jöjjek Kecskemétre. Jelen pillanatban pedig a Bárka. Ebből a szempontból semmi nem változott. Kicsit jobban belelátok a dolgokba, nem nagyon, picit. És nagyon nem tetszik amit látok, amiket hallok. Szeretjük azt hinni, hogy egy borzasztó nagy összeesküvés-elméletben létezünk, és amikor bizonyítékok támasztják alá, hogy valóban, az azért picit elveszi az ember kedvét.

- Mit viszel magaddal innen a materiális dolgokon kívül?
- Az egyik, hogy csak így van értelme csinálni ezt az egészet, ahogy itt társulatilag tudunk létezni. A másik, hogy ez a fejjel a falnak taktika manapság igen is kell, vinni kell tovább.  Rengeteg impulzus ért itt a hat év alatt, s ami jó itt történt velem, abból mindent elraktároztam.

- Mit vársz a Bárkától?
- Robi is valami ilyesmit szeretne csinálni, mint ami itt van most nálunk. Elindított egy folyamatot. A változatosság kedvéért ebbe se az elején csöppenek bele, mint akkor, amikor ide kerültem. Amennyi tőlem telik, én ezt igyekszem előre mozdítani, mint ahogyan itt is tettem.

- Sznobok, álentellektüelek és kritikusok hada vár rád. Nem tartasz tőlük?
- Az egyik kollégám mesélte, hogy amikor az első  szerepe után lehúzta egy kritika, nagyon elkeseredett. Azt mondta, végzett, elmegy kőművesnek. Mire az egyik öreg színész megkérdezte: Te elhitted, ami rosszat írtak rólad? Jézusom! Akkor azt is elhiszed, ha jót írnak?
Hát azt mondom, nem a kritikusnak játszik egy színész. Hiszen van aki, ha megfeszülsz se ír rólad jót. A közönségnek kell játszani, és elsősorban saját igényeknek kell megfelelni. S ha én úgy jövök le az előadás végén a színpadról, hogy érzem, valamivel gazdagabb lett a közönség a játékom által, én elégedett vagyok.