Közélet

2007.02.13. 10:56

Dráguló buszjegyárak

Legjobb esetben is tíz százalékkal emelkednének idén a kecskeméti autóbusz viteldíjak. Ugyanakkor a tizenöt százalékos drágulás sem elképzelhetetlen.

T. V.

Évek óta megszoktuk már: minél kevesebb normatív támogatást kap a Kunság Volán Zrt., annál többe kerül az utasoknak a helyi buszközlekedés. Tavaly az itt élőkre nézve szerencsés év volt, hiszen a város mélyen a zsebébe nyúlt, így nem drágultak a jegyek és bérletek.
 
A volán-társaság elkészítette az idei évre tervezett díjemelési javaslatát. Ebben három változat szerepel (táblázat). A helyi tömegközlekedésre nyújtott támogatás úgy épül fel, hogy felét adja az állam, felét pedig az önkormányzat. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy amennyiben az önkormányzat kevesebet ad, akkor a központi támogatás is kisebb.

A változatok egyikében sem szerepel a járatsűrűség csökkentése, bár a társaság szerint a folyamatosan kihasználatlan járatok kiiktatásával csökkenteni lehetne a költségeket. Az ilyen járatok egyébként egyenként évi 7,2 milliós veszteséget termelnek.

A tarifaemelésről csütörtökön dönt a város képviselő-testülete. Az előterjesztésben szerepel: a városvezetés folyamatosan egyeztet a volán társasággal arról, hogy miként lehetne csökkenteni a veszteségeket, de ezeket a lehetőségeket csak később tudják a közgyűlés elé vinni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!