Képgaléria

Új bemutató a Ruszt József Színházban

2009. december 2. | Banczik Róbert

Új bemutatót hoz a Mikulás a Ruszt József Stúdió Színházba. A kecskeméti Katona József Színház társulata a kortárs irodalom egyik legtöbbet idézett szerzőjének, Garaczi Lászlónak Plazma című írását állította színpadra Réczei Tamás rendezésében. Garaczi László zenés tv-játéka a mindent eluraló médiapimaszságot mutatja be. A kereskedelmi adások mindenhatóságát, ahol felhatalmazva érzik magukat a műsorvezetők, hogy mások szerelmi életébe, magánszférájába, sorsába, karrierjébe beleszóljanak, arról faggassák, kínos helyzetekbe hozzák, mindezt kizárólag a nézettség emelkedése érdekében. Két műsorvezető ingerkedik Budapesttel, április elsejei tréfákat űznek boldog-boldogtalannal, nem tekintve sem állását, korát, érzékenységét. Hecceiket a rádiókból és televíziókól ismert zenei dömping szakítja meg a színen is, mintha egy élő adást látnánk valamelyik zenés csatornán. Garaczi tolla megengedőbb a valóságnál, s leszállási engedélyt ad a japánból érkező Ocsuki professzornak, hogy kigyógyítsa Budapest fővárost abból a sok fertőző indulattból, amelyet ezek az elszabadult játékok is okoznak. A Plazma című előadás szereplői: Bognár Gyöngyvér, Kéner Gabriella, Kőszegi Ákos, Szakács Tibor, Hegedűs Zoltán. (2009-12-03)

  • @>
  • |<

Kapcsolódó anyagok

A galéria küldése e-mailben

X
Galéria címe:
Új bemutató a Ruszt József Színházban

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Galéria megosztása a közösségi portálokon

X

Napi horoszkóp astronet

< >
Házhoz visszük a híreket!

Rovatok