Irán újra dúsítja az uránt

Az Európai Unió trojkája és Irán között a közép-ázsiai ország atomprogramjával kapcsolatos tárgyalások középpontjában az áll, hogy Teherán működtethet-e urándúsításra alkalmas berendezéseket. Az elmúlt napokban Irán azzal fenyegetőzött, hogy az iszfaháni atomlétesítményeket hétfőn újra működésbe helyezi. Olyan macska-egér játék folyik, amely mindig elölről kezdődik, és egyetlen eredménye eddig, hogy a résztvevők minden forduló után rosszabbul érzik magukat. Az Irán és az EU-trojka – Németország, Franciaország és Nagy-Britannia – között folyó nukleáris póker idegkimerítő és kilátástalan. Teherán és Brüszszel újra meg újra fenyegető leveleket küldözget egymásnak. Az irániak az urándúsítás felújításával, az európaiak a tárgyalások megszakításával zsarolnak. Ez utóbbi már nem egyszer be is következett, ám a felek utóbb ismét asztalhoz ültek. Most azonban ez is kérdéses.
Megvan ennek is természetesen a maga oka. Hat hónappal ezelőtthöz képest részben változtak a szereplők, s újak más kérdéseket helyeznek előtérbe. Iránban új államfő került hatalomra. Mahmúd Ahmadinedzsád (49) konzervatív politikus, Teherán polgármestereként lépett a választási ringbe. Olyan keményvonalas, aki az iszlám forradalom meggyőződéses híve, és az eszmét minden áron hajlandó védelmezni. A bejelentés, hogy az ország fölújítja az urándúsítást, azt üzeni: „Nem hagyunk magunknak diktálni”. Ahmadinedzsád elnök választási kampányát az önbizalom és a remény jellemezte, nem is valamely konkrét politika mentén, hanem főként érzelmek alapján választották meg.
Ennek is meglehetnek azonban a következményei. Az atomenergiával kapcsolatos tárgyalások vezetője, Hasszán Roháni néhány héttel ezelőtt lemondott, mert nem akarta szolgálni az új elnököt. A külügyminiszter, Kamal Harazzi követte őt. A legvalószínűbb jelöltként a posztokra az iráni fődiplomatát, Ali Laridzsánit emlegeti a szóbeszéd. Ő viszont nukleáris kérdésekben következetesen mindig is rendkívül kemény álláspontot képviselt. Az urándúsítást soha nem akarta fölfüggeszteni: „dúsítani és egyidejűleg tárgyalni” – vallotta mindig is.
Közben az európaiak – főként a franciák – soraiban is vannak változások. Jacques Chirac államfő tekintélye az EU-alkotmány népszavazási kudarca nyomán romokban hever. Így aztán nem engedheti meg magának, hogy az irániak az orránál fogva vezessék. Ezért engedhette meg magának új miniszterelnöke, Dominique de Villepin a szokatlanul kemény hangnemet Teheránnal szemben, s az ENSZ Biztonsági Tanácsának eljárását helyezte kilátásba, amennyiben a mullahok ismét urándúsításba kezdenek, s a testület „szigorú büntető intézkedéseket fog bevezetni” – mondta.
Hasonlóan szigorú szavakat fogalmazott meg levelében Gerhard Schröder német kancellár is, meglehet, azon érdekből, hogy a küszöbön álló választások előtt ne keltse naiv ember benyomását. A kérdés az, hogy az iráni vezetésre mennyire hat ez a viselkedés; másként: mivel lehetne végképp meggyőzni Teheránt, hogy az országnak nem lesz hasznára, ha atombombát állít elő? Az ENSZ BT eljárása mint a zsarolás eszköze, erre aligha alkalmas. Ráadásul Kína és Oroszország nagy valószínűséggel vétójogával is élne. De ha mégis születnének büntető intézkedések, az iráni rendszer az új elnök által kiadott jelszavakat – „Menni fog!” és „Meg tudjuk tenni!” – kiegészítheti: „Egyedül is tudjuk!”.