Képgalériák - Bács-Kiskun megye

Halálos baleset Császártöltés mellett

A sofőr édesanyja halt meg abban a balesetben, ami kedden délután történt az 54-es főúton, ahol a kocsi egy fának ütközött. (2013-04-30)

Hárman sérültek meg a balesetben

Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze kedden délelőtt a Kecskemétről Ladánybene felé vezető úton. (2013-04-30)

Kevés halat fogtak a pecások a lakiteleki versenyen

A hagyományos tavaszi horgászversenyt rendezték meg szombaton Lakiteleken a nagyréti horgásztónál. Ezúttal szerény eredmények születtek. (2013-04-29)

Árvízvédelmi felkészülést tartott a Petőfi Mentőcsoport

Gyakorlatot hajtottak végre szombaton a Petőfi Mentőcsoport tagjai Tiszakécskén. Árvízvédelmi munkálatokkal kapcsolatos feladatokat kaptak. (2013-04-29)

Olimpikonok népszerűsítették a mozgást

Harmadik alkalommal rendezik meg Kecskeméten a sportágválasztót ezen a hétvégén. Szombaton a „szárazföldi” sportágakat próbálhatták ki az érdeklődők, vasárnap délután 15 és 18 óra között pedig a vizes sportágak mutatkoznak be a Kecskeméti Fürdőben. (2013-04-28)

Megáldották a motorosokat Soltvadkerten

Több száz motoros lepte el szombaton Soltvadkert belvárosát. A településen hetedik alkalommal rendezett motoros áldást a helyi Motoros Farkasok Egyesülete. Az egész napos programban az ökumenikus istentiszteleten és az áldáson túl egyebek mellett streetfighter show, ügyességi versenyek és mentő bemutató is szerepelt. A közös ima, illetve az áldás után a motorosok közösen indultak el a városban, majd egy nagy kör megtétele után átadták magukat a délutáni, illetve az esti felhőtlen szórakozásnak. (2013-04-28)

Hagyományőrző fesztivál Katymáron

Szombaton délután zsúfolásig megtelt a felújított művelődési ház, melyben ünnepi műsort adtak és megnyitották a helyi alkotók kiállítását. Az intézmény átadásakor a Közösségi Parkban többféle program várta a gyermekeket és felnőtteket egyaránt.(2013-04-27)

Nem tört meg a KTE lendülete

Nem tört meg a Kecskeméti TE-Phoenix Mecano lendülete. A keddi Győr elleni 5–2-es győzelem után tegnap az Egert verte 3–1-re a KTE. (2013-04-26)

A szomszéd megyében oltottak a félegyháziak

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürt mellé riasztották a tűzoltókat, hogy nagy területen égett a gyep. A helyszínre érkező kunszentmártoni és kiskunfélegyházi tűzoltó egységek 4 járművel, és 14 fővel érkeztek a tűzesethez. Az előzetes megállapítás szerint körülbelül 8 hektárnyi területen égett a gyep és két szalmakazal. (2013-04-27)

Hidrogén-peroxid szivárgott az M5-ösön

Hidrogén-peroxid szivárgott egy jármű tartályából Szeged közelében, emiatt az M5-ös autópálya mindkét oldalát lezárták a Szeged-Észak kijárat közelében, a veszélyes anyag mintegy fele kijutott a szabadba, de nem veszélyezteti a környezetet - tájékoztatta a rendőrség és a katasztrófavédelem szerda délelőtt az MTI-t. (2013-04-24)

« előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Grill, bogrács

Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok