Kék hírek, bulvár

2016.12.30. 14:44

Szalmonellafertőzés tette tönkre a diákok karácsonyát

Közel ötven diák és tanár került kórházba karácsony előtt lázzal, hasmenéssel és hányással járó megbetegedés miatt Baján.

Zs. D.

A gyerekek és a pedagógusok a Bányai Júlia Szakképző Iskola menzáján ettek december 21-én. A Baján terjedő szóbeszéd szerint a megbetegedés tömeges volt, több száz embert is érinthetett, sokan az ünnepet is a kórházban töltötték – infúzióra kötve. A Facebookon sok olyan bejegyzés kering, melyben szülők adnak hangot a felháborodásuknak, legtöbben a hivatalos tájékoztatást hiányolják.

A téli szünetben az iskola telefonját senki nem vette fel, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) fordultunk kérdéseinkkel. Pénteken megküldött válaszaikból kiderül, hogy összesen 47-en kerültek kórházba, de ennél többen is megbetegedhettek, hiszen nem mindenki fordult orvoshoz a tünetekkel.

A Nébih egyébként december 23-án szerzett tudomást a tömeges megbetegedésről. Addigra a konyha már a téli szünet miatt leállt, a járási hivatal élelmiszerbiztonsági felügyelője kinyittatta azt és az eltett ételmintákból levett mintákat elküldte a Nébih nemzeti referencia laboratóriumába.

A Nébih érdeklődésünkre megírta, az eddigi eredmények szerint a gulyásleves és aranygaluska eltett ételmintája Salmonella Enteritidis pozitív eredményt adott. A vizsgálatok tovább folynak végleges adatokat azok lezárása után ígértek.

 

A tüneteket kezelni kell

A szalmonellózis tünetei általában a Salmonella baktériummal fertőzött élelmiszer elfogyasztása után 8-48 órával jelentkeznek hányinger, hányás, hasmenés formájában, melyhez hasi görcsök társulnak. Jellemző a hidegrázás, a magas, akár 40 fokos láz. A széklet tartalmazhat vért is. Ritkán előfordulhat társuló ízületi gyulladás, ha a baktérium a véráram útján eljut az ízületekbe. Szövődménymentes esetben a tünetek rendszerint 3-5 nap után maguktól megszűnnek, a tüneti kezelés azonban szükséges: ügyelni kell a megfelelő folyadékpótlásra, láz- és hányáscsillapításra, görcsoldásra, illetve érdemes bevenni hasmenés elleni szereket.

 

A szalmonellózis tünetei általában a Salmonella baktériummal fertőzött élelmiszer elfogyasztása után 8-48 órával jelentkeznek hányinger, hányás, hasmenés formájában, melyhez hasi görcsök társulnak. Jellemző a hidegrázás, a magas, akár 40 fokos láz. A széklet tartalmazhat vért is. Ritkán előfordulhat társuló ízületi gyulladás, ha a baktérium a véráram útján eljut az ízületekbe. Szövődménymentes esetben a tünetek rendszerint 3-5 nap után maguktól megszűnnek, a tüneti kezelés azonban szükséges: ügyelni kell a megfelelő folyadékpótlásra, láz- és hányáscsillapításra, görcsoldásra, illetve érdemes bevenni hasmenés elleni szereket. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!