Közélet

2016.12.16. 16:27

Kik voltak az Év katonái?

Pénteken adták át az Év katonáinak járó elismeréseket a kecskeméti repülőbázis hagyományos év végi állománygyűlésén. A hivatalos program után Dér Heni adott koncertet.

H. I.

Az Év katonája címek odaítélése már hagyomány az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Minden évben hét kategóriában a főnökségek és zászlóaljak állítanak jelölteket, közülük a parancsnokság és a vezető állomány választja ki a győzteseket szavazás útján, a főnökök és a zászlóaljparancsnokok jellemzése és indoklása alapján. A díjakat Szűcs Pál ezredes, megbízott légierő haderőnem főnök, Ugrik Csaba dandártábornok, a repülőbázis parancsnoka és egy-egy támogató cég képviselői nyújtották át.

Évértékelő beszédében Ugrik Csaba többek között megemlítette: a kecskeméti repülőbázis hajózói az idei évben kétszer hajtottak végre éjszakai repülést. Az első alkalommal, január 25. és február 5. között a kiképzési feladatokon túl az éjjellátó készülékeket is tesztelték.
Tíz éve érkeztek az első Gripenek a repülőbázisra, idén pedig befejeződött a svéd támogatói csoport kecskeméti tevékenysége,  munkájukat teljes mértékben átvette a kiképzett magyar állomány.

2016-ban is voltak a kecskeméti pilóták Stockholmban szimulátoros-képzésen. Ennek legnagyobb előnye a költséghatékonyság, a tréning alatt a hajózók több mint 200 alkalommal gyakorolták a felszállást, ami a valóságban több milliárdos kiadást jelentene, nem beszélve a bevetett repülőgépek létszámáról. A parancsnok hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a szimulátorokon való repülések nem pótolják a valós repüléseket, ezek a képzések nagymértékben hozzájárulnak a pilóták képességeinek fejlesztéséhez. Ugrik Csaba azt is felidézte, hogy áprilisban a kijelölt pilóták levegő-föld éleslövészetet hajtottak végre a hajmáskéri lőterén. Májusban pedig a kecskeméti Pumák ötvenfős kontingenssel és öt Gripennel vettek részt az ötvenötödik NATO Tiger Meet-en. A repülőharcászati gyakorlaton komplex műveletek és különböző levegő-levegő és levegő-föld feladatok szerepeltek, a pilóták összesen 62 órát repültek 50 felszállással.
Július 18. – augusztus 4. között zajlott hazánkban a Panther Strike 2016 többnemzeti gyakorlat, ennek során a Gripenek az amerikai F-16-osokkal együtt gyakorolták többek között a szárazföldi csapatokkal történő együttműködést, valamint a légi utántöltést. Egyébként légi „tankolást“ többször végeztek a magyar pilóták, áprilisban Németországban és szeptemberben Csehországban.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Galériánkért kattintson a képre! Fotók: Hraskó István
[/caption]

Az állománygyűlésen Hankóczi Gergely őrnagy, református tábori lelkész mondott karácsonyi áldást. A hivatalos műsor után fellépett Dér Heni énekesnő, de a katonai bakancsok akkor is elkezdték ütemesen dobolni a ritmust, amikor az MH Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar zenekar váratlanul rákezdett Mariah Carey All I Want For Christmas Is You című népszerű karácsonyi slágerére.

Az Év katonái 2016-ban

Az Év repülőgép-vezetője: Czirják Miklós főhadnagy
Az Év logisztikusa: Petró Tiborné zászlós
Az Év repülőműszakija: Kokovai Dávid zászlós
Az Év katonája, tiszti állomány: Minkó Ottó alezredes
Az Év katonája, altiszti állomány: Ficsór Mihály zászlós
Az Év katonája,  legénységi állomány: Szórád Tamás szakaszvezető
Az Év közalkalmazottja: Benkő András Istvánné

Az év repülőgép-vezetője, Czirják Miklós elmondta: – Váratlanul ért a díj, de nagyon örülök neki – mondta el a Baon.hu-nak Czirják Miklós, aki az év hajózója lett. Mint megtudtuk, a főhadnagy 2009-ben kezdte a repülést, közel 780 órát töltött már a levegőben, nagy részét 2013 óta az An-26-os szállítógéppel. Legemlékezetesebb élménye pilótaként egy tavalyi moszvai út. Czirják Miklós egyébként szabadidejében sem szakad el a repülőktől, korábban vitorlázott, jelenleg pedig egy-kétszemélyes kisgépekkel száll hobbiból, mint mondja, ez is szélesíti tudását.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!