Kék hírek, bulvár

2016.12.07. 12:11

Felmentették az állatkínzás vádja alól

Jogerősen felmentette az állatkínzás vádja alól a Kecskeméti Járásbíróság azt a férfit, aki az ügyészség szerint fejbelőtte szomszédja macskáját. Még a vádhatóság is felmentést indítványozott a bíróságnak.

H. I.

A Rendőrfaluban lakó M. házaspár egyéves nőstény macskája gyakran felmászott az M.-ék és B.-ék udvarát elválasztó 2,5 méteres kerítésre. Lujza 2014. szeptember 7-én is a kőfalon aludt, amikor valaki fejbe lőtte. Lujzát gazdái azonnal állatorvoshoz vitték, de pár nap múlva el kellett altatni.

Fél év múlva a szomszédnál, B. Józsefnél tartott házkutatás során a rendőrök lefoglaltak egy engedély nélkül tartott Slavia 630 típusjelzésű, rugós lőfegyvert. A most 63 éves férfit gyanúsították meg a bűncselekménnyel, vádat is emeltek ellene állatkínzás és lőfegyverrel való visszaélés miatt. A bűncselekmény indítékaként azt hozta fel a vádhatóság, hogy a szomszédok közötti viszony már három éve megromlott, hiszen a vádlott kisfia galambokat tartott, amelyekre Lujza szemet vetett, ez pedig konfliktusokhoz vezetett. M. Tibor, Lujza gazdája azt állította, hogy a fiú egy alkalommal többük füle hallatára kijelentette: apja egyszer úgyis lelövi a macskát. Hogy komoly tétje volt a pernek, azt jelzi: a fiát egyedül nevelő özvegy férfira 2 és 11 év közötti szabadságvesztést szabhatott volna ki a bíróság, ha a vád beigazolódik.

B. József a bírósági perben dr. Bihari Ádám bíró előtt előtt többször kijelentette: nem ő lőtte le a macskát. Azt elismerte, hogy volt egy légpuskája, de mint mondta, az csak elhunyt felesége „családi öröksége”, sohasem használta, lőszere sem volt hozzá, azt pedig nem tudta, hogy a tartásához engedély kell. Igaz, egyszer odaadta egy ismerősének, hogy „helyezze üzembe”, de ez több mint tíz éve történt, azóta a fegyverhez nem is nyúlt, egy sarokban eldugva tartotta, ott találták meg a rendőrök. Fia hat galambjából három egyébként elpusztult, B. József szerint legalább egyet macska vitt el, de azt nem állította, hogy a szomszéd Lujzája volt a tettes. A macska gazdája, M. Tibor viszont meg volt róla győződve, hogy B. József ölte meg kedvencét. „Abból a szögből más nem lehetett” – nyilatkozta a Baon.hu-nak.

A bírósági tárgyaláson viszont fordulat következett be. Az ügyész azt indítványozta, hogy a bíróság mentse fel B. Józsefet az ellene felhozott vádak alól. Dr. Bihari Ádám bíró így is tett. Mindkét fél tudomásul vette a döntést, így az ítélet azonnal jogerőssé vált. A határozatot B. József elhozta szerkesztőségünkbe, az áll benne: a macskát az eljárás során ismeretlenül maradt személy lőtte meg az eljárás során ismeretlenül maradt fegyverből kilőtt lövedékkel.

A bíróság azt is megállapította, hogy B. József nem tudott arról, és szakértelem híján nem is vehette észre, hogy ismerőse a fegyver gyári rugójába egy kisebb átmérőjű rugót helyezett, a belső alkatrészeket megolajozta és a dugattyútömítést kicserélte. Az átalakítások a fegyver csőtorkolati energiáját mintegy 30 százalékkal megnövelték, így a Slavia 630 légfegyverből lőfegyverré vált, amely engedélyköteles. Ezzel sem volt, lehetett tisztában a vádlott, ezért is mentette fel a bíróság lőfegyverrel visszaélés vádja alól is.

– Az egy dolog, hogy ott volt a fegyver, de nem használtam. Nekem volt is, van is, lesz is macskám, mert úgy gondolom, az egeret nem nekem kell megfogni – kommentálta az esetet a Baon.hu-nak B. József, aki kérdésünkre hozzátette: az ügy miatt végleg megromlott a szomszéd házaspárral a kapcsolat, nem is beszélnek egymással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!