Közélet

2016.12.03. 12:40

Napkollektorokkal csökkentik a rezsit

Napkollektor felszerelésével csökkentenék a jövőben a rezsiköltségeket a Wojtyla Barátság Központnál. A berendezés beszerzési költségét Áder János köztársasági elnök és felesége vállalta fel. Az átadásra személyesen is eljönnek.

Sebestyén Hajnalka

A népkonyhaként is működő civil szervezetnek régi vágya volt, hogy napkollektorokat szereljenek az épület tetőszerkezetére. Az előzetes számítások szerint a berendezés által termelt energia fedezné a saját szükségleteiket, a fennmaradó energiát pedig értékesítenék. Farkas P. József, a Wojtyla alapítója elmondta: a beruházás 3 millió forintba kerülne, ennek finanszírozásához kerestek támogatókat, melyet Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita személyében megtaláltak.

Herczegh Anita korábban látogatást tett a kecskeméti népkonyhán, a Wojtyla delegációja pedig a közelmúltban tett viszontlátogatást Budapesten, a Sándor palotában. A baráti beszélgetés során Farkas P. Jószef beszámolt róla, hogy támogatásoknak köszönhetően idén is sok mindent megújíthattak. Többek között új székeket vettek a népkonyhára, a kiszállításokhoz hat darab ételhordó edényt, a kitelepülésekhez új sátrat vásároltak, a konyhára új gázzsámolyt szereztek be. Szóba került a napkollektor is, melyhez támogatót kerestek. Herczegh Anita akkor ígéretet tett arra, hogy megpróbál segíteni. Sikerült is. Miután a wojtylások minden kért papírt benyújtottak, a napokban jött a jó hír: maga Áder János és felesége vállalta fel a költségeket. Az összeget már át is utalták.

A napkollektorokat az engedélyek meglétét követően várhatón már januárban felszerelhetik a Wojtyla tetőszerkezetére. Az ünnepélyes átadásra személyesen látogat majd el a köztársasági elnök és felesége.

 

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!