Közélet

2016.10.22. 05:53

Eldőlt: maradnak a mérges hordók

A hatósági mérések szerint továbbra sincs környezeti katasztrófa a Bács-Reál Kft. halasi telephelyén, így marad a helyén a közel ezer tonnára becsült veszélyes hulladék.

Tapodi Kálmán

A csődbe jutott cég telephelyét időközben megvásárló Papdi József is kézhez kapta a napokban a hivatalos mérési eredményeket, ami szerint nincs környezeti katasztrófahelyzet a telepen. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztályának munkatársai jó egy hónappal ezelőtt vettek talajmintákat a Majsai úti telephelyen, illetve a közeli Alsószállási-csatorna mentén. A mostani hatósági mérések – akárcsak a korábbiak -, nem mutattak határérték-túllépéseket.

– Kértem, hogy legalább egy 200 négyzetméteres területet szabadítsanak fel, hogy birtokba vehessem az ingatlant, de közölték a veszélyes hulladékot nem lehet mozgatni – tájékoztatott Papdi József, aki jogi lépéseket kezdeményez, hogy hozzájuthasson a tulajdonához. Az ott tárolt „idegen tulajdonhoz” ő nem nyúlhat, mert szabálysértést követne el és akkor megbírságolhatják. A tulajdonos azt kérte a hatóságoktól, hogy 30 napon belül távolítsák el a veszélyes anyagokat, de a vállalkozó azt a választ kapta: erre nincs mód, illetve csak akkor intézkedhetnek, ha bekövetkezik a környezeti katasztrófa.

Greenpeace: tisztítsák meg!

„Miért kellene megvárni, amíg súlyosbodik a szennyezés, és több milliárd forintos kármentesítésre lesz szükség?” – nyilatkozott a helyzetről Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.

A Greenpeace azt várja a hatóságoktól, hogy mihamarabb tisztítsák meg a szennyezett területeket, és szállítsák biztonságos tárolóba a hulladékot. Úgy vélik: a költségekért a szennyezést okozó cégnek kell felelnie – de addig is, amíg a jogi procedúra zajlik, a szennyezést meg kell szüntetni.

A Greenpeace szakemberei korábban a halasi telep területéről, a felszín közeléből vettek mintát, ami erős talajszennyeződést mutatott ki, a határérték több mint száznegyvenszeresét. A hatóság szakemberei azonban jóval mélyebbről vettek mintákat. Mint kiderült, oda még nem szivárogtak be a mérgező anyagok – szerencsére –, a telephelyen a szabad ég alatt lévő hordókból és egyéb tároló edényekből. A terület mentesítésének költségeit egyébként korábban 160 millió forintra becsülték.

A halasi telephelyen hátrahagyott veszélyes anyagoknak – aminek kezelésére és tárolására volt engedélye a Bács-Reál Kft-nek, de nem tartották be a kezelési szabályokat –, egyelőre tehát nincs gazdája, csak a méreg marad.

 

A Greenpeace azt várja a hatóságoktól, hogy mihamarabb tisztítsák meg a szennyezett területeket, és szállítsák biztonságos tárolóba a hulladékot. Úgy vélik: a költségekért a szennyezést okozó cégnek kell felelnie – de addig is, amíg a jogi procedúra zajlik, a szennyezést meg kell szüntetni. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!