Közélet

2016.10.20. 13:42

Sikeresen szerepeltek a Pallasz Athéné Egyetem járműépítő csapatai

Harmadik helyezést ért el a Pallasz Athéné Egyetem MegaLux járműépítő csapata a South African Solar Challenge versenyen, míg a Kefo a Motostudent motorépítő verseny innováció kategóriájának harmadik díját hozta el - hangzott el a két csapat közös csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

mti.hu

Kutasi Zoltán, a MegaLux járműépítő csapat vezetője felidézte, hogy a napelemes autók számára szeptember 24. és október 1. között megrendezett dél-afrikai versenyen Pretoriából Fokvárosba kellett eljutni kizárólag napenergia segítségével.

A mintegy 2200 kilométeres kötelező távon felül a csapatok extra kilométereket is gyűjthettek, ha autójuknak maradt még energiája, a MegaLuxnak nyolc nap alatt 4033 km sikerült megtennie - emelte ki Kutasi Zoltán.

Mint hozzátette, ez a harmadik helyhez volt elegendő, de két különdíjat is sikerült elhozni: a legsikeresebb újonc csapatnak járó elismerést, valamint a Nemzetközi Napenergia Szövetség elismerő díját. A csapatvezető elmondása szerint autójuk legmagasabb sebessége 122 kilométer, átlagsebessége pedig 70 kilométer volt óránként.

Kutasi Zoltán az MTI kérdésére elmondta, hogy a járművet, amely tavaly már Ausztráliában is versenyzett, újabb futamon már nem indítják, mert szabályváltozások várhatók a napelemes autók versenyében.

Tímári Attila, a Kefo Motostudent versenymotorépítő csapat vezetője felidézte, hogy a spanyolországi Motostudent versenyen minden csapat egy motorblokkot, kerék- és fékalkatrészeket kapott, ezeken kívül minden mást a csapatoknak kellett megtervezniük és megépíteniük versenygépükön.

Az október 9-én zárult verseny több statikus és dinamikus számot tartalmazott, már az építés során rendszeres jelentéseket kellett például küldeni, a helyszínen pedig többek között egy fiktív üzleti és marketingtervet is ki kellett dolgozni a motor évi 600 darabos sorozatgyártására.
A jármű az innovációs kategóriában 100-ból 95 pontot ért el, amivel a harmadik helyen végzett, a célegyenesben pedig a második leggyorsabb járműnek bizonyult - emlékeztetett a csapatvezető.

Tímári Attila komoly sikerként értékelte, hogy a világon elsőként készítették el alumíniumhab-szénszövet ötvözetből egy motorkerékpár főtartóit, a legjobban várt végső futamon ugyanakkor műszaki hiba miatt nem tudtak elindulni.

Mint hozzátette, a következő, 2018-as Motostudent versenyen már elektromos motorral szeretnének részt venni.

Faragó Attila, a csapatokat támogató Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA) igazgatója hangsúlyozta, hogy az alapítvány fő célja a közgazdászképzés segítése, egy erős egyetem azonban nem egyetlen erős karból áll, hanem több pillérre kell támaszkodnia.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!