Kék hírek, bulvár

2016.09.22. 13:24

Kecskeméten és Olaszországban dolgoztatta a nőket

Kerítés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség azzal az abonyi a férfival szemben, aki előbb Kecskeméten, majd Olaszországban több nőt prostituáltként dolgoztatott. Aki ellenszegült, azt durván megverte.

Zs. D.

A bűnügy vádlottja, az abonyi férfi 2011-től az ismeretségébe tartozó nőket rábeszélte arra, hogy dolgozzanak prostituáltként Magyarországon és Olaszországban, és az így keresett pénzük jelentős részét adják át neki. Az ügyészség közleménye szerint az egyik nő másfél évig dolgozott Olaszországban prostituáltként. Ez idő alatt több mint 10 millió forintnak megfelelő eurót keresett, amit át kellett utalnia a férfinak. Amikor a nő haza akart jönni, vagy a férfi kevesellte a bevételt, a vádlott azzal fenyegette meg a sértettet, hogy elmondja a rokonainak, mivel foglalkozik, majd őt és a családját is megveri.

A vádlott 2013 áprilisától az élettársát is futtatta. A nőnek előbb Magyarországon, Kecskemét térségében, később Olaszországban, Riminiben kellett dolgoznia. A vádlott az akaratának gyakran ellenszegülő nőt durván bántalmazta: ököllel, székkel, súlyzóval ütötte. A sértett 2015 júliusáig mintegy 9,5 millió forintot keresett, amit átutalt a férfinak.

A férfinak munkahelye, megélhetését biztosító rendszeres jövedelme nem volt, a nők keresményéből élt. A vádlott 2015 nyarán felkereste egy korábbi élettársát és súlyos fenyegetésekkel arra kényszerítette a nőt, hogy több százezer forint hitelt vegyen fel, és azt adja oda neki. A sértett félt a férfitól, felvette a kölcsönt és fizetett a vádlottnak. A hitelt azóta is a nő törleszti.
A Ceglédi Járási Ügyészség kerítés bűntettével, zsarolás bűntettével, kitartottság bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a férfit, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!