Közélet

2016.09.22. 13:21

Köszöntötték a kitüntetetteket

A csütörtöki közgyűlésen a napirendi pontok tárgyalása előtt köszöntötték az augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetésben részesült jeles kecskemétieket.

H.I.

Mint ismert, augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehetett át Varga László nyugalmazott református lelkipásztor és püspökhelyettes, volt országgyűlési képviselő, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott Szabó István pedagógus, a kecskeméti Katona József Gimnázium igazgatója, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Pál Attila, a kecskeméti Katona József Színház színművésze. Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Sebőkné Tőzsér Judit, a Gong Rádió Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott Ludvigh Zoltán búvárúszó mesteredző, a Magyar Búvár Szakszövetség tiszteletbeli alelnöke, a Bács-Kiskun Megyei Búvárszövetség főtitkára és Beregszászi Szabolcs röplabda mesteredző. A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata elismerést kapta meg Riczkó Eleonóra, a kecskeméti Áfeosz Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatója. Közülük azoknak, aki részt tudtak venni a csütörtöki képviselő-testületi ülés kezdetén, elismerő oklevelet adott át Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.

 

H.I. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!