Közélet

2016.08.30. 16:15

Érdemes rendőrt hívni vadbaleset esetén

Vaddal történő ütközés esetén, ha az autóvezető a felelős, a gépjármű kötelező felelősségbiztosítója a vad értékét megtéríti, mely a kisebb vadak esetében 10-30 ezer forint, egy vaddisznó azonban 100 ezres értéket is képviselhet, egy szarvas értéke pedig milliós nagyságrendű is lehet. Az autóban keletkezett károkat azonban csak a casco biztosítás fedezi.

Koós Kata

Ha vezetés közben meglátunk egy őzet az úttesten, lassítsunk, esetleg dudáljunk, és várjunk pár másodpercet, mert van rá esély, hogy az állatot egy másik is követi – hívja fel a figyelmet közleményében az Országos Magyar Vadászkamara. Hazánkban a legelterjedtebb nagyvadfaj az őz, az ország egész területén előfordul, állománya körülbelül 360 ezer egyed.

– Az elmúlt 9 hónapon belül a feleségem egyszer, én pedig két alkalommal ütköztem őzzel, emellett kétszer vészfékezésre kényszerítettek az állatok. Édesanyám Mezőberényben lakik, gyakran meglátogatjuk: mind az öt alkalommal a Kecskemét és Mezőberény közötti útszakaszon találkoztunk az állatokkal – mesélte a kecskeméti Serfőző Mihály.

Elmondta: az ütközések minden esetben szürkületkor vagy sötétben történtek. A vadveszélyt jelző táblákat látva fokozottan figyelte az utat, ám még a sebességhatárokat betartva sem sikerült megakadályoznia a balesetet. – Az egyik alkalommal a megengedett 90 km/h-val haladtam. 50 méteren belül lépett be elém az őz, így esélyem sem volt megállni, hiszen ilyen tempónál a féktávolság 60-65 méter. A másik esetben pedig mindössze 60 km/h-val mentem, azonban úgy sem tudtam időben megállni, annyira közel tűnt fel az állat – fogalmazott.

Serfőző Mihály kifejtette: az ütközések után minden esetben elfutottak az őzek. – Kerestem az állatot az árokparton, de nem láttam semmit – mesélte. A balesetek során sem ő, sem felesége nem sérült meg, az autó eleje azonban komolyan megrongálódott. – Egyik esetben a kocsi jobb elejét, másik alkalommal a balt törte össze az őz. A legnagyobb kár értéke körülbelül 120 ezer forint volt: tönkrement az első lökhárító, a motorháztető, a lámpák és a légkondi – közölte.

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Serfőző Mihály a vadveszélyt jelző táblákat látva fokozottan figyelte az utat, ám még a sebességhatárokat betartva sem sikerült megakadályoznia a balesetet
[/caption]

– A biztosítónál gyorsan és gördülékenyen zajlott az ügyintézés, azonban rögtön felemelték a kötelező biztosítás összegét, mert a vaddal történő ütközés balesetnek minősül, ahol automatikusan a gépjármű vezetője a hibás, nem az őz – tette hozzá.

A vadelütések közúti balesetnek minősülnek. Bár nem kötelező rendőrt hívni, ha a vadbaleset során nem történik személyi sérülés, mégis érdemes, hogy elkerüljük az esetleges, későbbi bonyodalmakat. Az állat ugyanis vagy a vadászterület tulajdonosának vagy az állam tulajdona, és komoly értékkel bír. Éppen ezért az elütött vadat semmiképp sem szabad elvinni a helyszínről: az elhullott állat elvitele jogsértésnek, lopásnak minősül.

– Az állat elhullással járó elütése polgári úton anyagi kárrendezést vonhat maga után. Vadelütésnél a helyszínen csak az egyik érdekelt van jelen, a másik érdekelt nem tud nyilatkozni a rendőri intézkedés iránti igényéről, így azért, hogy a másik fél, az állat tulajdonosának érdekei sem sérüljenek, a rendőrhatóság intézkedése válik szükségessé. Jellemző gyakorlat ilyenkor, hogy a helyszínről a rendőrség értesíti a vadászterület tulajdonosát is, ez a balesetező számára is könnyebbséget jelent – tájékoztatta lapunkat közleményében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tippek a vadbaleset megelőzésére

• Lassítsunk! A megengedett maximális sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnunk.

• Kapcsoljuk fel a távolsági fényszórót, ha nincs szembejövő forgalom! Így nagyobb területet láthatunk be.

• Ha egy őzet vagy szarvast látunk, számítsunk többre is! Általában csoportosan közlekednek.

• Dudáljunk! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy látják az állatok a járművet, a hangjelzés segíthet nekik, hogy tudják, merről jön a veszély.

• Ne rántsuk félre a kormányt, még ha így el is ütjük az állatot! Egy fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.

• Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot látunk az úton, hívjuk a 112-es segélyhívó számot! Ne próbáljuk meg lehúzni az úttestről, mert lehet, hogy még életben van, és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával.

Ha az autóvezető felelős az ütközésért, a vad értékét a gépjármű kötelező felelősségbiztosítója téríti meg a vadásztársaságnak. – A gépjárműben keletkezett kárt azonban a kötelező felelősségbiztosító nem fedezi. A gépjármű kárát a vadásztársaság tartozik megtéríteni akkor, ha nem tettek meg minden szükséges és kötelező intézkedést annak érdekében, hogy a vadakat távol tartsák az úttesttől, illetve a vadveszélyre nem hívták fel megfelelően az autósok figyelmét. A casco biztosítás viszont mindkét esetben fedezetet nyújt a gépjárműben keletkezett károkra – tájékoztatott Dr. Farkas Adrienn, a K&H Biztosító nem-élet üzletág termékmenedzsment vezetője.

A kisebb vadak értéke 10-30 ezer forint, míg egy vaddisznó néhány százezer forintos értéket képvisel, egy szarvas értéke pedig akár a milliós nagyságrendet is elérheti. – Casco biztosítás esetén a biztosító megtéríti a gépjárműben keletkezett károkat. Azonban a vad értékének megtérítése már nagyban függ a felelősség kérdésétől, így vaddal való ütközés esetén különösen fontos, hogy a baleset körülményei és így a felelősség minél pontosabban megállapítható legyen. Emiatt indokolt a rendőrség értesítése – közölte a biztosítási szakértő.

Elmondta: vadbalesetek szempontjából a májustól-augusztusig tartó időszak nevezhető kritikusnak, napszakot tekintve pedig különösen a hajnali órák és a szürkület, amikor a vadak leginkább aktívak. Szintén veszélyesek az olyan útszakaszok, amelyek rosszul belátható, fás, erdős területeken haladnak keresztül, vagy a vadak ivóhelyeként szolgáló patakok mellett haladnak. – A vadbalesetekről elkülönített statisztikák nem készülnek, de minden évben érkezik a társaságokhoz jó néhány bejelentés totálkárosra tört gépjárművekről, sőt sajnos súlyos személyi sérülésekről is – fogalmazott Dr. Farkas Adrienn.

 

• Kapcsoljuk fel a távolsági fényszórót, ha nincs szembejövő forgalom! Így nagyobb területet láthatunk be.

• Ha egy őzet vagy szarvast látunk, számítsunk többre is! Általában csoportosan közlekednek.

• Dudáljunk! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy látják az állatok a járművet, a hangjelzés segíthet nekik, hogy tudják, merről jön a veszély.

• Ne rántsuk félre a kormányt, még ha így el is ütjük az állatot! Egy fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.

• Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot látunk az úton, hívjuk a 112-es segélyhívó számot! Ne próbáljuk meg lehúzni az úttestről, mert lehet, hogy még életben van, és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával.

Serfőző Mihály a vadveszélyt jelző táblákat látva fokozottan figyelte az utat, ám még a sebességhatárokat betartva sem sikerült megakadályoznia a balesetet -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!