Sport Bács-Kiskun

2016.07.26. 07:03

Fáradhatatlan és örökmozgó labdakergetők

Focimániás gyerekseregtől volt hangos a tassi ifjúsági tábor a hétvégén. Reggeltől napestig pörgött a laszti, mégsem fáradtak el a reménybeli futballsztárok.

Popovics Zsuzsanna

Az utánpótlás, U 7-8-as korosztály nyári jutalomtáborát Mag József nyugdíjas futballedző szervezte és vezette. Minimális szülői hozzájárulás, önkormányzati támogatás, sok helyről összekéregetett felajánlás és pénzben nem mérhető szülői segítség tette lehetővé, hogy egy hétig csak a focival foglalkozhassanak a 7-8 éves tassi gyerekek. Néhány srácot kisebb-nagyobb lánytestvéreik is elkísértek, akik szintén szívesen fociztak. Feltéve, hogy szabad volt az ifjúsági tábor füves részén kialakított focipálya. Hogy nem unták meg a labdakergetést a fiúk? – kérdeztük a fő szervezőt.

– Ha álló nap csak focizunk, azt sem bánták volna – mondta el lapunknak Mag József. – Ennél persze színesebb volt a program. Belefért strandolás, kirándulás a folyóparton, „barátságos mérkőzés” a szalkszentmártoni utánpótlás csapattal, zárásként tábortűz. Reggel rögtön az ébredés után futással kezdtük a napot, de ez ellen sem volt kifogás. A fegyelmezést jutalmazással váltottuk ki. Akinek rendezett volt a körlete, édességet kapott. Nem is kellett senkit sem noszogatni, hogy figyeljen oda a környezetére.
Tasson az U 7-8-as korosztállyal indul a futball utánpótlás nevelése. Egy év közös munka után a nyári tábor a focizó gyerekek jutalma. Edzéseik nyáron is vannak, de a tábor egészen más...

– Idén is voltak olyan gyerekek, aki most először voltak távol egy hétig a szüleiktől, otthonuktól. Nekik a tábori körülményeket, elvárásokat is meg kellett szokni. Egy-két napon belül „felvették a ritmust” – folytatja az edző. – Magam is csodálkoztam rajta, de gyakorlatilag nem fáradtak el a fiúk. Egyik nap megkérdeztem, hogy a tassi vagy a makádi strandon szeretnének-e fürödni? Az utóbbit választották. Ez azzal járt, hogy ebéd után 6 kilométert gyalogoltunk, Makádon fürödtük 1,5 órát, majd visszatértünk a táborba. Tíz percig hűsöltek, és máris rúgták a labdát, gyakorolták, amit azt, amivel délelőtt foglalkoztunk. Gyakorlatilag fáradhatatlanok, kimeríthetetlen erőforrással bírnak ezek a gyerekek. 

Mi a hozadéka a focitábornak? Az edző szerint közösségé formálódnak a gyerekek, küzdenek egymásért, kialakul bennük az a csapatszellem, aminek nagy hasznát veszik a futballpályán is. A tassi gyerekek egyik példaképe Beles Ferenc, aki az NB I-ig vitte, évekig volt a Ferencváros játékosa. A mai utánpótlás korosztályban is vannak kimondott tehetségek, csak foglalkozni kell velük. Ahol van ilyen húzóember, aki értő módon foglalkozik a fiatalokkal, ott van esély arra, hogy nem kallódnak el a jó lábú gyerekek, és előbb-utóbb felfigyelnek a tehetségükre. Tasson a lelkesedéssel nincs hiány, egy műfüves pálya viszont nagyban szolgálná az utánpótlás nevelést. Haladni kell a korral, a minőségi focihoz meg kell teremteni a megfelelő körülményeket – véli a szakember.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!