Kék hírek, bulvár

2016.07.01. 17:05

Hősi halottá nyilvánítják a négy tűzszerészt

A hortobágyi volt bombalőtéren balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják - mondta a honvédelmi miniszter péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten. Simicskó István közlése szerint sérült társuk állapota súlyos, de nem életveszélyes.

mti.hu

Hortobágyi robbanás - Négy tűzszerész meghalt

Fotó: Czeglédi Zsolt

A miniszter elmondta, hogy az elhunyt katonákat felterjeszti a honvédelmi miniszter által adható legmagasabb elismerésre, a Hazáért érdemjelre.

Simicskó István kijelentette: pótolhatatlan veszteség érte a honvédséget, és Magyarországot. Közölte, a baleset körülbelül délután kettő órakor történt, amikor felrobbant a 250 kilogrammos repeszromboló bomba.

Szólt arról, hogy az elmúlt hetven évben a tűzszerész katonák mintegy 150 ezer hektárnyi területet mentesítettek robbanószerkezetektől. Ez idő alatt több mint 20 millió robbanószerkezetet hatástalanítottak.

Évente körülbelül 2500 lakossági bejelentés érkezik a  honvédségi tűzszerészekhez, 2015-ben 2612, idén több mint 1200 bejelentés érkezett.

Szavai szerint az elmúlt hetven évben több mint háromszáz katona vesztette életét. Kérdésre válaszolva közölte, a vizsgálat lezártáig leállították a terület mentesítését.

Simicskó István közölte, a megsérült tűzszerészt mentőhelikopterrel vitték kórházba, több műtét vár még rá. A legjobb orvosokat berendelték a kórházba. Megjegyezte azt is, hogy a katona a kórházban megkérte a barátnője kezét.

Benkő Tibor vezérkari főnök elmondta: az elhunyt katonák 30-as éveikben jártak, öt gyermeket hagytak maguk után. "Négy kiváló katonát vesztettünk el" - emelte ki a vezérezredes.

Közölte, egy 250 kilogrammos orosz, a második világháború után készült repeszromboló bombát próbáltak hatástalanítani. A gyújtószerkezetet már eltávolították, amikor bekövetkezett a detonáció.

A helyszínen most is tartanak a vizsgálatok az ügyészség és különböző hatóságok bevonásával. Benkő Tibor hozzátette: részletes tényfeltáró vizsgálatot folytatnak le, hogy tisztázzák mi okozhatta a balesetet.

Közölte, az I. Hadihajós és Tűzszerész Ezred kiváló katonáit, jól felkészült szakembereit veszítették el a balesetben.

Benkő Tibor elmondta, 2015. január 26. óta ott dolgoznak az érintett területen heti váltásban a katonák, naponta 32-35-en dolgoznak a hét minden napján.

Pénteken 32-enttek részt a mentesítési munkálatokban ebből 15-en tűzszerészek voltak.

A lőtéren, ami 1940 óta úgynevezett "bombavetőtér" rendkívül erősen szennyezet terület. Jelenleg is 40 ezer jelölt helyszín van, ahol feltételezhető bombák és egyéb más gránátok találhatóak.

A felrobbant bomba 250 kilós volt, a helyszínen találták, és két bomba várt megsemmisítésre. A bombák hatástalanítva voltak, korábban kiszerelték a gyújtószerkezeteket, és pénteken akarták őket megsemmisíteni.

Benkő Tibor azt mondta, nem tudják mi váltotta ki a robbanást. A szakemberek értetlenül állnak a dolog előtt, a meghalt tűzszerészek nem most találkoztak először ilyen bombával, már többször hatástalanítottak és semmisíttettek meg ilyen bombákat. Vezetőjük tíz éves gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, első osztályú tűzszerész - tette hozzá.

Benkő Tibor és Simicskó István is részvétét fejezte ki az elhunyt katonák családjai, hozzátartozói számára.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szakmai előírások szerint minimum két tűzszerész kell a hatástalanításhoz. A felrobbant bomba súlya miatt azonban több tűzszerészre volt szükség, a szakemberek szerint a ladatot kevesebb emberrel nem lehetett volna végrehajtani.

Benkő Tibor közölte, két bomba várt megsemmisítésre, és több mint valószínű, hogy váratlanul robbant fel a bomba, hiszen a hatástalanítás ellenére robbant fel.

Korábban írtuk:

Hatástalanítás közben, eddig tisztázatlan okból robbant fel egy robbanótest péntek délután a Hortobágyi Nemzeti Park területén - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.A robbanásban négy tűzszerész katona életét vesztette, egy súlyosan megsérült, őt a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba vitték.

Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke azonnal vizsgálatot rendelt el, jelenleg ő is a helyszínen van, visszaérkezésekor Budapesten sajtótájékoztatót tart - közölték.

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetése őszinte részvétét fejezi ki a balesetben elhunytak hozzátartozóinak - írta a HM.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!