Közélet

2016.06.24. 20:15

Mi lesz a Brexit után?

Az Egyesült Királyságban a szavazók 52 százaléka az Európai Unióból való kilépés mellett döntött. Angliában több százezer magyar él, néhányukat megkérdeztük, hogyan látják jövőjüket a voksolás után, és mit tapasztalnak, milyen környezetükben a hangulat?

H.I. – Zs.D.

– Nagyon sok angoltól azt hallottam, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy a kilépésre szavazzanak többen. Bevallom, én is meglepődtem ezen az eredményen, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége  – mondta el a Petőfi Népének Simon Sándor, aki lassan 8 éve költözött ki Kecskemétről Angliába, és most Bristolban él ugyancsak magyar feleségével. Hozzátette: előzetesen nem érzékelte, hogy többségben lennének a kilépés-pártiak, a vélemények nagyon megoszlottak, ráadásul úgy tapasztalja, hogy az átlagemberek a mindennapokban a saját problémáikkal vannak elfoglalva Angliában is, nemigen hangoztatják politikai véleményüket.

– Úgy vélem, a régóta Angliában élő magyarok életére ez az egész nem lesz kihatással. Nagy-Britanniának is érdeke, hogy jó kapcsolatban maradjon az unióval, és a gazdaság működéséhez szükség van azokra, akik már itt letelepedtek. Meg egyébként is, ahogy hallottam, két év, amíg lezárulhatnak a kilépésről szóló tárgyalások – folytatta a 35 éves Sándor, aki kamionsofőrként dolgozik. Ez hiányszakma Angliában, így nem aggódik a jövő miatt, mint ahogy feleségének sincs erre oka, hiszen ő az egyik legnagyobb kávéhálózat shopmenedzsere. Ha mégis valamilyen rosszabb forgatókönyv következne be, akkor legfeljebb megszerzik a brit állampolgárságot.
Sándor szerint a britek alapvetően pozitívan állnak a bevándorlóhoz, nekik semmi problémájuk nem volt a beilleszkedéssel, nem érték őket negatív diszkriminációk. – Ha te normális vagy velük, és látják, hogy dolgozni vagy náluk, akkor befogadnak, barátságosak – jelentette ki.

– Főleg angolokkal vagyok kapcsolatban, a népszavazás előtt nagyon vegyesen ítélték meg a kérdést. Az első reakció egy elég komoly sokk mindenki részéről, még azok is megdöbbentek, akik a kilépésre voksoltak – ezt már egy bristoli étterem magyar tulajdonosa nyilatkozta lapunknak. A középkorú férfi hat éve költözött ki, családja is van már, kisfia most fejezte be az iskola első évét. Ő is úgy véli, hogy a régóta kinn élő magyarok életét nem befolyásolja a Brexit végeredménye.
– Viszont az újonnan érkezőknek, akárcsak az elmúlt egy évben jötteknek már sokkal nehezebb lesz a dolga, különösen nyelvtudás nélkül. Én folytatom a vállalkozásomat, egyáltalán nem opció a hazaköltözés, bár komolyan el kell gondolkozni, mit hozhat a jövő. De ez csak hónapok múlva fog eldőlni – mondta a vendéglátós.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Exit szavazók extázisban – Az unóból való kilépésre többen szavaztak
[/caption]

„Azt a sok szegény Exit-szavazót sajnálom, akik azt hitték, ma reggelre egy szabad, boldog, gazdag országban ébrednek, és a jövő hónapra helyreáll az egészségügy is, meg eltűnik minden migráns, és még fontosabb, soha többé nem jönnek.”

„Miközben az egész világon esnek a tőzsdék, a font meg már 10 százalékot vesztett, a kilépéspártiak bőszen tagadják, hogy ez az  ő hibájuk lenne. El tudom képzelni, hogy annyira rossz lesz a helyzet a következő hónapokban, hogy újból átgondolják.”

„Szerintem mindenki baromira meglepődött. Ez egy rossz forgatókönyv, de valahogy úgy éreztük, ez csak nem lehet már?”

„Nem találok szavakat, csalódtam, sokk. Ezeknek az egyszerű és buta embereknek fogalmuk sincs, mit tettek az országukkal.”

„Én, sokakkal ellentétben nem aggódom, eddig is sok tekintetben nem feleltek meg az EU elvárásainak, ellenőrzés vagy akár formanyomtatványok tekintetében, sosem akartak igazán az EU-hoz tartozni. Ez mindig is szigetország, és ez a hozzáállás most meg is mutatkozott, de nem kell elfelejteni, hogy a nemzetközösséget nem igazán érinti ez a döntés, ha netán magyarok, románok, szlovákok nem tudnak jönni, (esetleg) van bőven elég jelentkezi azokból az országokból /Commomwealth/. A munkavállalás sem fog drasztikusan változni szerintem, mert szükség van a vendégmunkásokra, én dolgoztam itt az EU-ba lépésünk előtt is, és akkor is lehetett. A magyarokat nyilván az érdekli, hogy velünk itt mi lesz, kiutasítani dolgozókat, pláne lakáshitellel rendelkezőket nem fognak. Viszont biztosan átalakításokra lesz szükség.”

„Nem eszik olyan forrón a kását, úgyhogy egyelőre nincs véleményem. Nem is érzem magaménak a problémát, ha netán tönkre teszik magukat, majd gratulálok nekik. Ha meg rossz lesz itt élni, találok munkát bármelyik másik országban.”

„Ha valami történik is, nem most lesz. Meg lesz ebbe az uniónak is beleszólása.”

„Nem kötelező érvényű a szavazás eredménye. Szerintem nem lesz ez az egész ilyen fekete-fehér, mint ahogy most sokan gondolják.”

„Szerintem itt csak azt fogják kordában tartani, hogy a németeknél és más európai országokban rekedt migransok ha x év után kapnának európai tagállami útlevelet ne tudjanak Angliába betörni. Aki most legálisan melózik és adózik ide, azt nem hinném hogy kivágják, vagyis nem most. Szerintem erre nem készültek fel, úgyhogy az hosszú folyamat lesz hogy kitalálják hogyan tovább.”

„Egyelőre még nehéz megállapítani, de szerintem a következmények nem lesznek kellemesek. Persze még idő, mire kitalálják, hogy pontosan milyen feltételekkel akarnak kilépni, és hogy ez milyen következményekkel jár az itt élő EU-s személyekre, de azért szerintem egy B terv minimum kell. Ha szerencsém van, pont lediplomázok mire bármi is életbe lép, és nem 30 ezer font lesz a tandíjam. Mindenesetre az én angol ismerőseim nagyon ki vannak akadva, bár ők általában 50 év alattiak. A nacionalizmus jellemzőbb az idősebb korosztályra. Nem nagyon utaztak, nem ismernek más kultúrákat. A fiatalabbak talán nyitottabbak a világra, elfogadóbbak.” - ilyen és ehhez hasonló gondolatok érkeztek hozzánk a brexittel kapcsolatban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!