A régi faluról mesél az örökség

A kiállítási anyagot maguk a gyűjtők mutatják be az érdeklődőknek, 19 órától. Bálint Sándort és feleségét, Lakatos Erzsébetet munka közben találtuk a Pataji Múzeumban. Annyi rokon, ismerős betér hozzájuk, hogy mindig megakad a tervezés, rendezkedés, lassan haladnak – mesélik. Mindketten tősgyökeres patajiak, de munkájuk révén Tasson telepedtek le, és tanítottak évtizedeken át. Ahogy elkerültek Patajról, Sándor édesapja mindig kérdezte: visztek-e régiséget? Vittek. Nagymamák, nagyapák, nagynénik, nagybácsik hagyatéka szaporodott tassi otthonuk pincéjében, padlásán, szekrényekben, polcokon. Ma már kétezer darabos a gyűjteményük.

Ennek egy része lesz látható a Pataji Múzeumban, négy témában csoportosítva: családtörténet, háborúk időszaka, viselet, iskolatörténet. Sándorból hamar előbújik a pedagógus: előkerül az eszközismereti totó. Ha vizsga lenne megbuknék: a 13 tárgyból talán kettőről tudom biztosan, mi mire való. De rögvest megtudom, hogy a nagygereblyét nagybőgőnek is hívták, hogy a kócpuskából bodzabogyóval is lődöztek, hogy az általam lókaparónak hitt eszköz valójában kukoricamorzsoló.

– Bármit veszek a kezembe, mindenről van történetem – mondja Sándor. – A tárgyak révén az őseink életének egy-egy szeglete maradt ránk. Ezeket őrizzük, vigyázzuk elsősorban az irántuk érzett tiszteletből. Nézegetem a régi tárgyakat, és erőt merítek belőlük, feltöltődöm. Nem egyszer útmutatót is kapok, hogy merre tovább, miként tegyem a dolgomat a világban.
– Unokáink is élvezik, amikor játszanak az alagsorban édesapjuk, nagyapjuk egykori játékaival. Egyikük meg is kérdezte: mindenkinek van otthon múzeuma? – idéz a családi gyerekszájból Erzsébet.

Tárgyról tárgyra haladva, egymás mondataiba szőve mesélik a dunapatajiak egykori életét. Elég hozzá egy régi fénykép, mint Herczeg Terézé és Bálint Józsefé, akik Sándor apai ági nagyszülei. A nagypapa harcolt az első világháborúban, hadifogságba esett. Testvérbátyja, Bálint Sándor az orosz fronton esett el. A bal zubbonyzsebében lévő Újtestamentumon keresztül kapta a szívét ért halálos lövést. A bajtársai juttatták el személyes iratait családjához, köztük tábori noteszét, amelynek gyöngybetűs feljegyzései máig jól olvashatók. „Kedves pajtásom, ha elesek, és ezen kis könyv a kezedbe kerül, legyél szíves a hozzátartozókat értesíteni” – áll az első lapján. A csomagot nemzetiszín szalaggal átkötve őrizte családja évtizedeken át.

Erzsébettel a viseletek, a szőttes és aprólékosan hímzett ágyneműk, monogramos törölközőkendőkbe feledkezünk bele. A nagyapja lakodalmas köténye például olyan díszes, hogy akár hónapokig is eltartana a másolatát elkészíteni.

– Öt generációjának kellett tisztelni az őseit, megbecsülni a kapott örökségét ahhoz, hogy mindezeket most bemutathassuk – mutat rá Sándor. – Számomra felbecsülhetetlen érték például a nagyapám 1900-ban vásárolt gombos harmonikája, amivel megjárta a világháborút, az olasz frontot. Ugyanilyen féltéssel őrzök minden iskolai bizonyítványt, édesapám polgári füzeteit. Egyetlen tárgyat sem vásároltam, úgy maradt ránk a családtól, a rokonoktól. Hogy mit hagynék én az unokáimra? Nem mai tárgyakat. Inkább azt az önfenntartási ösztönt oltanám beléjük, ami hiányzik sok mai fiatalból. Hogy biztosan tudják: a természet gyermekei vagyunk, minket a természet éltet és tart el, ezért becsülni kell a kenyeret, a gyümölcsöt, és azt a tudást is, ami révén mindez megtermelődik.

Kapocs múlt és jelen között

Néprajzi berkekben is kuriózumnak számít, hogy egy település múltjából ennyi minden, koncentráltan és egy gyűjteményben fennmaradjon – tudtuk meg Schill Tamás néprajzkutatótól, a Pataji Múzeum és Tájház vezetőjétől. A Bálint házaspár révén bemutatunk házasságkötési emléklapot, amiből vélhetően nincs több a környéken. II. Rákóczi Ferencet ábrázoló olajnyomatot, ami a maga korában általános volt az alföldi mezővárosokban. Díszes pataji főkötőt, amit eddig csak egy halovány fényképről ismertek, párhuzamai a heves megyei Átány községben találhatók.
A tárlat legértékesebb része mégis Sándor és Erzsike emlékezete – fűzi hozzá a szakember. Ők még maguk is használták a tanyasi munkaeszközöket, tárgyakat, tudják, mi mire való, kik viselték, kik voltak a tulajdonosai. Ezek a néprajz számára fontos információk, a laikusoknak pedig érdekes kapocs a múlthoz, a ma már ismeretlenként ható tanyasi, falusi életmód átéléséhez. A bemutatott családi ereklyék szerves része az a szellemiség, amit gyűjtőik eleiktől örököltek, és a mai napig képviselnek.