Közélet

2016.06.20. 12:31

Hiába tiltakozott a falu, bezárják a kunbaracsi iskolát

Ősztől megszűnik az alsó tagozatos iskola Kunbaracson. A Klik szerint nem volt nyolc szülő, aki kérelmezte volna gyermeke helyben történő tanítását. Az érintett szülők nem így látják.

Popovics Zsuzsanna

A köznevelési feladatellátás áthelyezését a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és AMI székhely intézménybe a KLIK birtokában lévő írásos nyilatkozatok alapján a kunbaracsi iskolába járó gyerekek szüleinek többsége támogatja. 5 fő arról nyilatkozott, hogy a kunbaracsi iskolába szeretné járatni gyermekét, 8 fő arról nyilatkozott, hogy a kerekegyházi ill. másik iskolákba kívánja járatni gyermekét.

A KLIK továbbra is fenntartja az állítását, mely szerint: nincs meg a feladatellátást helyben kérő 8 érvényes szülői nyilatkozat, így a KLIK a jogszabályban foglaltak szerint járt el - írta a KLIK kedd esti közleményében.

Egy hónapja írtuk arról, hogy szeptembertől végleg bezárhat a kunbaracsi iskola. A Klik kezdeményezte a falu egyetlen, összevont iskolai osztályának átszervezését. A terv az volt, hogy ősztől a szomszédos Kerekegyházán tanuljanak a kunbaracsi gyerekek.

A helyiek ezzel nem értettek egyet. Az iskolabezárást ellenezték az érintett szülők, a falu képviselői is. Tóth Ferenc polgármester többször is levélben tiltakozott az átszervezés ellen. Legutóbb június 7-én írt levelet a Kecskeméti Tankerületnek, amelyben tudatja, hogy a kunbaracsi iskolába beiratkozó egyik gyerek és családja ténylegesen Kunbaracs közigazgatási területén élnek, már 3 éve. A szülők ugyan nem tettek eleget a lakcímbejelentési kötelezettségüknek, de valójában a falu lakosai.

Az érintett kunbaracsi szülők szerint nincs törvényes jogalapja az iskola bezárásának. Egy egész fogadóbizottság vár az iskolánál, és bizonygatja: nyolcan nyilatkoztak írásban arról, hogy ősztől helyben szeretnék taníttatni gyereküket. (A vonatkozó törvény szerint azon a településen, ahol legalább nyolc alsó tagozatos gyermek rendelkezik lakóhellyel, és szüleik ezt igénylik, az állami fenntartó központ gondoskodik a feladat helyben történő ellátásáról.) Az intézménybe beíratott nyolc gyerek között van egy, aki családjával évek óta a faluban él, ott is szeretne iskolába járni, csakhogy a bejelentett lakcíme nem kunbaracsi. A többi szülő szerint egy ilyen apró mulasztás miatt nem kellene az egész falut elmarasztalni.  

– A mi esetünkben a Kecskeméti Tankerület vétett adminisztrációs hibát – állítja Lukács Istvánné. – Férjemmel úgy nyilatkoztuk, hogy a kerekegyházi iskola kunbaracsi telephelyére íratjuk be a gyerekünket a következő tanévre. Ezt valami miatt nem így olvasták a tankerületnél. Utólag ugyan elnézést kértek a tévedésért, de akkor már továbbították Budapestre a helyi tanulói létszámot, amiből a mi gyerekünk kimaradt.

– Lehet, hogy a kunbaracsi egyosztályos iskola nem kínálja a legmodernebb körülményeket, de számos más területen ad olyan pluszt a gyerekeknek, amit máshol nem kapnának meg – véli Erzsébet. – Az én gyerekem sajátos nevelést igényel, sok odafigyelésre, személyes fejlesztésre van szüksége ahhoz, hogy haladjon a többiekkel. Otthon is sokat foglalkoztunk vele, de az iskolában a tanító is mindent megtett az érdekében. Igaz, hogy a négy osztály összevonva tanul, de az alsó tagozatot itt is négy évig járják a gyerekek. Az én oxigénhiánnyal született, tanulási nehézségekkel küzdő, figyelemzavaros gyerekem eljutott oda, hogy a főbb tantárgyakból ötös tanuló. Ha az összevont oktatás nem működne, és ebben az iskolában szakmai gondok lennének, akkor az én gyerekem nem fejlődött volna ekkorát.

– Szeptembertől két elsős gyerek járna a kunbaracsi iskolába. Ha bezárják, ők hogy buszozzanak egyedül Kerekegyházára? Az iskolabuszról eddig még csak ígérgetések szintjén volt szó, egyelőre semmi konkrétumot nem tudunk róla – fűzi hozzá Vörös László alpolgármester. – Sok szülő közfoglalkoztatásból él. Ők napközben nem hagyhatják ott a munkájukat, hogy az alsós gyereket a busztól hazakísérjék.
–  Községünkben nagy az elkeseredés. A lakosok úgy vélik, az iskola megszüntetése az első lépés lenne Kunbaracs megszüntetéséhez is – mond végszót Hegedűsné Lédeczi Ildikó önkormányzati képviselő.  

 

A KLIK továbbra is fenntartja az állítását, mely szerint: nincs meg a feladatellátást helyben kérő 8 érvényes szülői nyilatkozat, így a KLIK a jogszabályban foglaltak szerint járt el - írta a KLIK kedd esti közleményében. -->

Címkék#Kunbaracs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!