Közélet

2016.06.04. 12:36

Elismerték tehetséggondozó munkáját

Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért elnevezésű díjat vehetett át Csúzdi Szabó Erika, a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskola művésztanára a kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkája elismeréseképpen.

S. H.

Az elismerést az Országos Tehetséggálán adta át Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához tartozó Új Nemzedék Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében olyan szakembereket díjazott, akik több évre visszamenőleg kiváló, eredményekben jól mérhető tehetséggondozó munkát végeztek a tanítványaik körében. Csúzdi Szabó Erikát a nemzetközi és hazai művészeti versenyeken elért kimagasló eredményeiért terjesztette fel iskolája a díjra.

[caption id="" align="alignright" width="300"] Csúzdi Szabó Erika
[/caption]

A tanárnő rajzot, grafikát és festészetet tanít az általános iskolai korosztálynak. Tehetséggondozó óráin nagy hangsúlyt fektet az alkotásra hívó motiválásra, a képzőművészeti technikák hitelességére és az alkotások pályáztatására. A művészetoktatás eszközeivel fejleszti diákjai kreativitását, érzelmi intelligenciáját. Közben nem művészeket, hanem olyan művelt, magabiztos embereket igyekszik nevelni, akik nyitottá válnak a jövő kihívásaira.

Tanítványaival járt már nemzetközi festészeti versenyeken Portugáliában, Macedóniában, Szlovéniában, Franciaországban, Hong Kongban. Emellett kiemelkedő eredményeket szereztek nívós képzőművészeti világversenyeken: Indiában, Kínában, Finnországban, Japánban, Oroszországban, Csehországban, Törökországban, Bulgáriában, Egyiptomban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!