Négyen két párban, több mint hatvan éven át

Két jó kedélyű, fiatalos házaspár mutatja 61 évvel ezelőtt készült esküvői fotóit. Molnár Pál és Molnár Pálné Marika 1955. februárjában mondták ki a boldogító igent, Koncz István és Koncz Istvánné Rozika novemberben. Akkor még nem is sejtették, hogy megannyi szálon összefonódik majd a két család élete. Első gyerekeik közel egyidősek. A második gyerek mindkét családban sokáig, tíz évig váratott magára.
– A sógornőm már áldott állapotban volt, amikor együtt kirándult a két család Németországban, a már nagyocska gyerekekkel – meséli Marika. – Én sem éreztem valami jól magam, de hűségesen kiszolgáltam a bátyám várandós feleségét. Miután hazajöttünk, rövidesen kiderült: én is babát várok!

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A Koncz házaspár
[/caption]

A második szülés izgalmasan alakult Molnáréknál. Marika későbbre várta a kicsi érkezését, így amikor naphosszat fájt a hasa, eszébe sem jutott, hogy érkezik a baba. Akkor még nem volt telefonjuk, a férj a közeli rendőrségre szaladt, mentőt hívni a vajúdó feleségéhez. István és Rozika valami okán éppen betoppantak a sógorékhoz, így végül ők vezették le a szülést. A kiérkező mentő legelőször az újszülöttel sietett a kórházba, hogy mielőbb megkapja az ilyenkor szükséges orvosi ellátást.

Miként kezdődött minden? Marika 16 éves tornászlány volt, Pál birkózó, amikor a legendás KTE-pályán megismerkedtek. Nagy volt a szerelem, gyorsan összeházasodtak. Nem bánták meg, azóta is szeretetben, békességben élnek együtt. Két gyermeket engedtek az életbe, ma már öt unokával büszkélkednek.

– Mi ketten mindig megértettük egymást, de azért voltak nehéz időszakok – mondja Marika. – Miután összeházasodtunk, a férjemet elvitték katonának, a lányom alig volt 3 hónapos. Pali szerencsésen hazatért, de nem sokkal később nagyon megbetegedett. Kecskeméten, Budapesten is volt kórházban, mindent egybevéve összesen három évig. A nagymamámnál laktunk, én a konzervgyárban dolgoztam. Neveltem a gyerekünket, jártam a férjem után a kórházba. Nehéz idők voltak, de mindent átvészeltünk. Édesanyám, anyósom is sokat segített. 

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A Molnár házaspár
[/caption]

Pál és Marika is a Kecskeméti Konzervgyárban dolgozott, 40 év munkaviszony után onnan is mentek nyugdíjba. Rozika szintén a konzervgyárban dolgozott, szabadidejében ő is tornászott, táncolt. Istvánnal is a tánc kapcsán ismerkedtek meg, jártak tánciskolába, még versenyt is nyertek. Két év udvarlás után kötöttek házasságot. Egy fiút, egy lányt neveltek fel, akik három unokával örvendeztették meg őket. István dolgozott gépkocsivezetőként, majd benzinkutasként. Később vállalkozó lett, a nyugdíj után is még évekig dolgozott cége benzinkútján.

– Mindenkinek azt kívánom, úgy éljen hatvan évet együtt, ahogy mi élünk – mondja Rozika. – Az első húsz évben minden házasságban vannak veszekedések, nézeteltérések, aki ezt tagadja, hazudik. Nálunk előfordult, hogy napokig nem beszéltünk, de annál édesebb volt a kibékülés! A sógornőmmel soha nem voltunk haragban, pedig évekig egy helyen dolgoztunk. Nagyon jól kijött egymással a két család. A gyerekek abban nőttek fel, hogy minden családi ünnepet, karácsonyt közösen töltöttünk.
Hatvan év alatt egyik párnál sem került szóba a válás. A házasfelek nyolcvanévesen is tisztelik, becsülik egymást, ahol tudják, segítik gyerekeiket. Mindkét pár a családfő 80. születésnapjához igazodva ünnepelte gyémántlakodalmát. Mivel barátaik is közösek, a két buliban szinte azonos volt a társaság.

Kongott a gázcső, ha lefőtt a kávé

Mindkét házaspár életében mérföldkő volt, amikor lakást kaptak a Széchenyivárosban. Panelházban, egyazon lépcsőházban, egymás alatt-fölött volt a két lakás. Nosztalgiával emlegetik, hogy a gázvezetéken „üzentek” egymásnak, ha lefőtt a kávé, vagy sürgős mondanivalójuk volt egymásnak. Később hobbitelket is egymás szomszédságában kaptak. Ha befejezték a munkát, és kimentek a hobbira, ott is együtt volt a két család.