Közélet

2016.05.23. 19:02

Húsra költ a magyar

Toronymagasan vezetik a húsok és húskészítmények a magyarok élelmiszer-kiadásainak ranglistáját, legritkábban pedig halat vásárolunk.

Koós Kata

Emellett többet költöttünk tavaly szeszes italokra és dohányárura, mint cipőkre és ruházati termékekre – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal áprilisban nyilvánosságra hozott felméréséből.

A magyar háztartások egy főre jutó havi kiadása átlagosan 74 608 forint volt 2015-ben – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal áprilisban közzétett felmérési eredményeiben. A statisztika alapján a ráfordítások legnagyobb részét élelmiszerekre és alkoholmentes italokra költöttük. A ranglista második helyét a lakásfenntartással kapcsolatos kiadások birtokolták, melyeket a közlekedésre fordított költségek követtek. A kutatási eredményekből az is kiderült: bár csak 0,1 százalékkal, de tavaly többet költöttünk fejenként szeszes italokra és dohányárura, mint cipőkre és ruházati termékekre.

A felmérési eredmények alapján élelmiszer-kiadásaink legnagyobb részét húsra és húskészítményekre fordítottuk, korosztálytól függetlenül. Ezt követték a tejtermékekre, valamint a kenyérre és egyéb cereáliákra, azaz gabonaneműekre kiadott összegek. A statisztika szerint halból fogyasztottunk a legkevesebbet: élelmiszer-kiadásaink mindössze egy százalékát képviselte havi halfogyasztásunk. – Egyedül élek. A legtöbbet élelmiszerre költök, persze a rezsi mellett, mert az is sokat elvisz a pénztárcából. Sokszor főzök a dédunokáimnak, leggyakrabban húst és kenyeret vásárolok. És persze egy kis édességet és sok gyümölcsöt, mert a szervezetnek szüksége van a vitaminra – közölte Halász Józsefné kecskeméti nyugdíjas.

A felmérésből kiderült, a gyermektelen háztartások jóval magasabb életszínvonalon éltek 2015-ben, mint a gyermekes családok. Az egy főre jutó személyes kiadásaik összege 88 830 forint volt, mely közel 55 százalékkal múlta felül a gyermekes háztartásokét.

– Örökölt lakásban élünk a barátnőmmel. Egyedi fűtéses, ezért, főleg nyáron, nem fizetünk sok rezsit. A legtöbbet élelmiszerre költjük, azon belül is szerintem húst és pékárut vásárolunk a legnagyobb arányban, bár mindketten édesszájúak vagyunk, így valami nassolnivaló is kerül mindig a kosárba. Gyerekünk még nincs, úgyhogy viszonylag sok jut szórakozásra is. Gyakran kirándulunk, étterembe, moziba járunk. Én dohányzom is, ami 30 ezer forint körül van havonta – fogalmazott András, egy vezetékneve elhallgatását kérő, kecskeméti fiatalember.

A gyermekes családok esetében a statisztika alapján megállapítható: minél több a gyermek, annál kevesebb pénz jut szórakozásra. – Öten élünk egy háztartásban. A férjemmel 3 gyermekünk van: egy hétéves nagylány és két kisfiú. Egyikük négy és fél, a legkisebb két és fél éves. A kiadásainkból a lakástörlesztőre és az élelmiszer-vásárlásra körülbelül ugyanannyi megy el, ez közel 50 ezer forint havonta. Leggyakrabban kenyeret, tejet és húst veszünk, de persze három gyerekkel a játékok és az édességek sem maradhatnak el. A szórakozásról azt sem tudjuk már, hogy mit jelent. Arra mi nem költünk – árulta el Homonyikné Varga Szilvia, kecskeméti anyuka.


Szaporodó plazma-és LCD tévék

A KSH statisztikája alapján megállapítható továbbá, hogy az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a plazma- és LCD-tévék száma: tavaly a magyar háztartások 44 százaléka rendelkezett már valamelyikkel. Emellett szinte minden háztartásban akadt mobiltelefon: 100 háztartásra 186 darab jutott. Saját tulajdonú személygépkocsival a háztartások közel fele rendelkezett, 44 százalékuk asztali számítógépet, több mint egyharmaduk pedig laptopot vagy notebookot birtokolt. A háztartási nagygépek közül a legkevésbé elterjedt a mosogatógép volt: a családok csupán 16 százaléka használt ilyen eszközt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!