Kultúra

2016.04.22. 07:36

Vérbő komédia a nagyszínházban

A Katona József Színházban ma este hét órakor lesz a Figaro házassága premierje. Pierre Beaumarchais vérbő komédiáját Keszég László rendezte. Rosina grófné szerepében Csapó Virágot láthatjuk, vele beszélgettünk.

Mihályka Gyula

– Hogyan érzi magát a grófné szerepében?
– Erről még nem tudok nyilatkozni, és premier előtt nem is szoktam. De azt, hogy valami jó irányba alakul, már lehet érezni. Elég disznó dolog volt Beaumarchais-től ezt a darabot ennyire aktuálisra megírni, mert 2016-ban is ugyanúgy érvényes az, hogy az emberek hazudnak, csalnak, megcsalatnak és lopnak. Elég furcsa szembesülni azzal, hogy a darab ma is érvényes és aktuális.

– Férje, Kocsis Pál a darabban is a férje, Almaviva gróf. Gyakran előfordult, hogy együtt játszottak?
– A mienk az egy tipikus színpadi szerelem. Színpadon alakítottunk szerelmes párt és ott szerettünk egymásba. Ez már jó régen volt, tizenhét éve. Azóta is elég sokat játszottunk férj-feleséget, az idei évadban is, a Tótékban.

– Otthon gyakorolnak, mondanak össze szöveget?
– Nem, egyáltalán nem. Színházról szoktunk beszélgetni, de konkrét, általunk játszott szerepről csak akkor, ha valamelyikünk kíváncsi a másik véleményére. Tanács és segítés van, de nem ez a fő beszédtéma otthon.

– A komikus szerep hogy fekszik önnek? Van olyan, hogy drámai vagy komikus színész, vagy egy jó színész mindent tud?
– Az, hogy milyen egy jó színész, azt nem tudom... Én mindent szeretek játszani, mindenevő vagyok. Talán mostanában – például az Acélmagnóliáknak is köszönhetően – a drámaibb vonalban is elkezdhetek kibontakozni. Ennek nagyon örülök, mert nagyon kedvelem ezt a részét is, inkább a színpadon, mint az életben. Komikus szerepet játszani pedig nagyon hálás, mert a közönség jobban szeret nevetni, mint sírni. A Figaro egyébként bármennyire is komédia, a grófnéé nem egy vicces szerep.

Figaro házassága

Szereplők: Kocsis Pál, Csapó Virág, Zayzon Zsolt, Trokán Nóra, Porogi Ádám, Danyi Judit, Ferencz Bálint, Sirkó László, Demeter Helga e. h., Körtvélyessy Zsolt, Váry Károly. Díszlettervező: Cziegler Balázs. Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina. Dramaturg: Enyedi Éva. Zeneszerző: Márkos Albert. Rendező: Keszég László.

– A családanyai szerepre mennyi idő jut?
– Minden idő, amit nem a színházban töltök. Igyekszem este nyolckor a színpadon nem arra gondolni, hogy a lányok most vajon felgyújtották-e a házat vagy sem.

– Hány évesek a lányok?
– A nagylány elmúlt már húsz, a kisebbek tizenegy és tizenhárom.

– Amikor 2014-ben Kecskemétre jöttek, az egyfajta családegyesítés is volt?
– Ezt a különélést nagyon sokan megkérdezik, de ez nem mindig így volt. A Pali csak vendégként játszott Pécsett, Pesten, tehát mi tizensok évig együtt éltünk Kaposváron egy gyönyörű házban. Az utolsó két év, amikor én még ott voltam, a férjem pedig Miskolcon, az tényleg nehéz volt. Ezért nagyon örültünk Cseke Péter ajánlatának, hogy eljöhettünk együtt Kecskemétre. De akkor a kaposvári színház már egyébként sem volt az, mint régen, így mindez együtt csúcsosodott ki.

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Csapó Virág: elég furcsa szembesülni azzal, hogy a darab ma is érvényes (Fotók: Bús Csaba)
[/caption]

– Az országos ismertséget a Barátok közt hozta meg önnek, ahol éveken keresztül játszotta Novák Laci első feleségét, Vicuskát, a fodrásznőt. Nem hiányoznak a kamerák, a szappanopera hangulata?
– Szép volt, jó volt, és ennyi volt. Öt évet voltam benne, rengeteget utaztam Kaposvárról Pestre, sok mindent kaptam a sorozattól, ismertséget, pénzt is, ezt nem lehet tagadni. De azt a fajta terhelést, utazást, a két-három, akár négy napos forgatást ma már talán nem bírnám. Pedig most sokkal közelebb vagyunk Pesthez. Viszont nagyon szívesen forgatnék, és nem tudom, hogy a sorozatnak „köszönhetően”, vagy más miatt, de filmes felkérést nem nagyon kapok. Pedig már tizenkét éve nem vagyok a Barátokban.

– Magas művészi szintekről le szokták nézni ezeket a sorozatokat. Mennyire könnyű játszani ezekben, tényleg csak ujjgyakorlat?
– Például pont az én szerepemnek volt drámai vonala, mert egyrészt többször is megcsalták, elhagyták az általam alakított karaktert, aki ráadásul alkoholista volt. Vagyis színészi szempontból az átlagosnál többet kívánt a szerep. Én ennek nagyon örültem és elég jó visszajelzéseket kaptam. A legszebb az volt, amikor valaki azt gondolta, hogy alkoholista vagyok. Barátaimmal borozgattunk egy teraszon, amikor az illető rám bökött és azt mondta: ott van az az alkoholista nő a tévéből! Azonosított a szereppel, ami vicces is volt, meg jó is, mert ezek szerint hitelesen játszottam.

XVI. Lajos kiakadt

A Sevillai borbély után nagy várakozás előzte meg Beaumarchias Figaro-trilógiájának második részét, a Figaro házasságát. A francia szerző drámáit a forradalom mulatságosan vidám előjátékaiként tartják számon, hiszen a darabban Figaro, a népi hős diadalmaskodik semmirekellő úri gazdáján, előre hirdetve, hogy nemsokára az egész francia nép diadalt ül gyűlölt urai fölött. Igazi, vérbő komédia, mely megnevetette már az ország, a nagyvilág színházrajongóit. És mi sem erősebb bizonyíték erre, minthogy XVI. Lajos első olvasásakor így kiáltott fel: „Ez borzasztó! Ezt sohasem szabad előadni! Inkább a Basteille szakadjon be!”

 

A Sevillai borbély után nagy várakozás előzte meg Beaumarchias Figaro-trilógiájának második részét, a Figaro házasságát. A francia szerző drámáit a forradalom mulatságosan vidám előjátékaiként tartják számon, hiszen a darabban Figaro, a népi hős diadalmaskodik semmirekellő úri gazdáján, előre hirdetve, hogy nemsokára az egész francia nép diadalt ül gyűlölt urai fölött. Igazi, vérbő komédia, mely megnevetette már az ország, a nagyvilág színházrajongóit. És mi sem erősebb bizonyíték erre, minthogy XVI. Lajos első olvasásakor így kiáltott fel: „Ez borzasztó! Ezt sohasem szabad előadni! Inkább a Basteille szakadjon be!” Csapó Virág: elég furcsa szembesülni azzal, hogy a darab ma is érvényes (Fotók: Bús Csaba) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!