Sport Bács-Kiskun

2016.04.12. 14:10

Felkészülhetünk a bikiniszezonra

Közeledik a bikini szezon. Ilyenkor tavasszal sokan fáradoznak azon, hogy formába hozzák magukat a nyárra. Villámgyors fogyókúrás receptek, zsírpárnák elleni csoda kenőcsök, néhány perces szuper hatékony tornagyakorlatok árasztották el a közösségi oldalakat. De, hogy mi a helyes, és mivel érhetünk el valóban eredményt, arról a szakembert kérdeztük. Lapunknak Fliszár Dóra Gymstick Elite Trainer nyilatkozott, aki a legfontosabbak között a helyes táplálkozást, a rendszeres mozgást és vízfogyasztást említette.

Vajda Piroska

Fliszár Dóra életmódváltása mindenki előtt jó példa lehet. A színészből lett edző öt éve döntött úgy, hogy szakít korábbi, egészségtelen életformájával és ma már Gymstick Elite Trainerként segít másoknak. Dórát a hét végén a Móra Ferenc Művelődési Központban és a városi strandon megrendezett egészségnapokon is megismerhették az érdeklődők. Mi arról faggattuk, hogyan hozhatjuk formába magunkat a fürdőruhaszezon előtt?
– Kardinális probléma a kevés vízfogyasztás. Megfelelő vízutánpótlással azonban gyorsan rendbe hozhatjuk a bőrünket. Ezt legtöbben azzal hárítják el, hogy nem tudnak sokat inni, mert mindig mosdóba kell járniuk és egyébként sem szomjasak. Ám a palackmódszerrel egyszerűen hozzászoktathatjuk magunkat a rendszeres vízfogyasztáshoz. A lényeg, hogy egy vízzel teli palack midig legyen a szemünk előtt, délelőtt és délután is igyunk meg egy üveggel. Mert, ha szervezetünk folyamatosan megkapja a szükséges folyadékot, akkor a vese és a hólyagműködés beáll a rendes kerékvágásba. Felgyorsítja az emésztést, az anyagcserét is, ezáltal a fogyás is könnyebben beindul. Naponta 3-4 liter víz fogyasztása ajánlott, amitől bőrünk sokkal hidratáltabb, szebb, és feszesebb lesz.

– Mi a véleménye a gyors fogyást ígérő csodareceptekről?
– Nem hiszek a villámdiétákban, nem javasolnám senkinek. Csak annyit érhetünk el vele, hogy villámgyorsan vizet és izmot veszít a szervezetünk. És, ha nincs izom, akkor marad a löttyedt bőr. Ebbe a csapdába nagyon sokan beleesnek. Tönkreteszik az anyagcseréjüket, a szervezetük pedig elkezd raktározni. Ezzel párhuzamosan leépül az izom, a zsír pedig ott marad. Ha ésszel diétázunk, akkor is az izom lesz az első, amihez „hozzányúl” a szervezetünk, ezért kell megfelelő táplálkozással, fehérjebevitellel pótolni leépülést. A villámgyors diéta másik veszélye az úgynevezett jojó effektus. A gyorsan leadott kilók ugyanolyan gyorsan vissza is jönnek. Többszörösen! Sajnos ez nagyon gyakori probléma. A legideálisabb, ha a táplálkozást és a mozgást ügyesen összehangoljuk. Szerintem a helyes arány a 70 százalék táplálkozás, 30 százalék mozgás. Mindig saját magammal példálózók, mert én is közel 90 kilós háziasszonyként kezdtem sportolni. Terhesség után úgy gondoltam, hogy mindent a szoptatásért, de nem kettőért, hanem kettő helyett ettem. Rengeteg cukrot, szénhidrátot fogyasztottam. Fél év alatt közel 90 kilósra híztam. Ekkor döntöttem úgy, hogy ez nem mehet tovább. Első körben megnöveltem a folyadékfogyasztásom, 90 százalékban elhagytam a cukrot, a fehér lisztet, és elkezdtem mozogni. Először heti egy alkalmat tudtam beépíteni a napirendembe. Aztán kettőt, majd hármat. Végül annyira „beleszerettem” a sportolásba, hogy gyes mellett elvégeztem az edzői tanfolyamot, egyre jobban beleástam magam a fitness világába, és a hobbiból hivatás lett.

A terhesség előtt napi 1 doboz cigarettát elszívtam, az egészséges életmód egyáltalán nem volt rám jellemző. Az elmúlt 5 évben történt gyökeres változás az életemben, így maximálisan megértem azokat a nőket akik szenvednek, és nagyon becsülöm az erőfeszítéseiket. Büszke vagyok azokra, akikről tudom, hogy napi 8-10 órát görnyednek a munkahelyükön és mégis időt szakítanak a mozgásra. Mert egy idő után hiányzik nekik, csak el kell kezdeni és túl kell esni az első néhány héten. Egy hónap után már érezni lehet a jó oldalát is. Azt szoktam mindenkinek javasolni, hogy először heti egy alkalmat próbáljon ki. Ennyit szerintem a legelfoglaltabbak is be tudnak iktatni az életükbe. Később fokozatosan lehet növelni az edzések számát.

[caption id="" align="alignright" width="300"] Fliszár Dóra Katus Attilával tartott edzést tavaly Félegyházán
[/caption]

– Sokan zárkózottak, szégyenlősek, nem szeretnek mások előtt tornázni.
– A problémagyárosok kifogásaira mindig tudok egy jó megoldást. Azt szoktam mondani, hogy ezekben a közösségekben senki nem azzal foglalkozik, hogy mit csinál a másik. Ide nem azért jövünk, hogy azt figyeljük milyen márkás felszerelése, milyen alakja van a másiknak, hanem azért, hogy egy óráig magunkkal foglalkozzunk, hogy egészségesebbek, fittebbek, csinosabbak legyünk. Ám, aki tényleg elzárkózik, vagy mégsem tud eljárni edzőtermekbe, akkor is rengeteg lehetősége van. Már azzal is nagyon sokat tehet az egészségért, ha autó helyett biciklire vált. Hétvégén a családdal kirándulni, túrázni, vagy sétálni megy. De otthon is lehet nagyon sok mindent sportolni, akár a gyerekekkel együtt. Aki elég kreatív, az minden alkalmat kihasznál a sportolásra. Ismerek olyan háziasszonyt, aki mosogatógép kipakolása közben is tornázik. Ugyanakkor az edzések mellett szól, hogy kitűnő közösségi élmény, addig is kiszakadok a mókuskerékből, nem beszélve arról, hogy az edzőtermekben életre szóló barátságok is kötődnek.

– Mi a véleménye az otthoni sporteszközökről, a szobabiciklikről, futópadokról, az elliptikus trénerről?
– Tapasztalataim szerintem ezek általában ruhaszárítók lesznek. Persze vannak kivételek. Jó megoldásnak tartom, ha keresünk hozzá az interneten edzésterveket, 15-20 perces edzésblokkokat. A lényeg, hogy rendszeresen használjuk, ha már megvettük, mert a mozgás csak így válthat életmóddá. Fontos, hogy rájöjjenek az emberek arra, hogy a sport nem energiát vesz el tőlük, hanem energiát ad.

– A jó idő beköszöntével egyre többen húznak futócipőt, mire hívná fel a kezdők figyelmét?
– Minden mozgásformánál nagyon fontos a bemelegítés, a fokozatosság, a nyújtás, azaz levezetés. Ezt nagyon sokan elfelejtik és nyomják, ami a csövön kifér. Ez  veszélyes is lehet. Fokozatosan kell felépíteni az edzéseket. Kezdjük sétával, majd kocogással, nem kell egyből félmaratont futni. Nagyon fontos az edzést nyújtással zárni, mert egyébként a futás merevvé teszi az izmokat. És a pihenés legalább olyan fontos, mint az edzés, ami mindig a pihenő napon térül meg, ilyenkor regenerálódnak, fejlődnek az izmaink. A kampányszerű sportolásnak semmi értelme. A vége túledzés, vagy sérülés. Mert, ha a megterhelés mellett nincs megfelelő táplálkozás a szervezet kimerül és azt mondja: elég. Fokozatosan kell az életünket átállítani a jó útra, így a családunk is toleránsabb lesz.

– Mit ajánl azoknak, akik most fontolgatják, hogy sportolni szeretnének?
– Mindenkinek többféle sportágat ki kell próbálnia, hogy eldönthesse mi a számára legmegfelelőbb. Sokan elmennek valamilyen edzésre, de nem tetszik nekik, ezért föladják. Itt a tavasz, ilyenkor számos olyan rendezvény van, ahol bemutatkoznak a különböző fitness szakágak, mindent ki is lehet próbálni. Higgyék el mindenkinek sikerülhet, csak föl kell állni!

Hobbiból lett hivatás

Fliszár Dóra több mint egy évtizeden át színházban dolgozott, többek között Kecskeméten is három évadot. Békéscsabán a színház stúdiójában tanult, majd Sopronban és Budapesten színészkedett. Ám az élet Félegyházára sodorta, ahol jelenleg férjével is kisfiával él. – Tudtam, ha családom lesz nem folytatom a színházat. Ma már nem hiányzik, csak a kulturális élmény, ezért nézőként rendszeresen járok előadásokra. Az elmúlt években nagyon sokat változtam. Úgy érzem, hogy a sport az én utam. Nagyon sok tervem van ezen a pályán. Ha csak tehetem minden városi rendezvényen ott vagyok, hogy népszerűsítem a mozgást, mert számomra ez nem munka, hanem küldetés – hangsúlyozta Fliszár Dóra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!