Közélet

2015.11.26. 10:02

Egykori bibós az ország legintelligensebb diákja

Péterfia Judit, a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium egykori tanulója, a budapesti Corvinus Egyetem kereskedelem-marketing szakos hallgatója és Bán Róbert, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) informatikus hallgatója nyerte meg a Nagy Diák IQ teszt döntőjét, amelyet szerdán rendeztek meg a Várkert Bazárban – tájékoztatták a verseny szervezői az MTI-t.

MTI

Az abszolút győztes a kiskunhalasi Péterfia Judit 15 perc 26 másodperc alatt, míg Bán Róbert 19 perc 30 másodperc alatt oldotta meg a feladatokat. A háromfordulós vetélkedő első, online, adaptív tesztjét több mint 21 ezren töltötték ki az interneten.

A feladatlapon, amelyet a Mensa HungarIQa kifejezetten a 17-24 éves korosztály számára fejlesztett ki, a résztvevőknek a továbbjutáshoz legalább 125 pontot kellett elérniük. Ezt 3400 fiatalnak sikerült teljesítenie, így ők kaptak meghívást a budapesti középdöntőbe. A meghívottak közül 804-en tudtak részt venni az eseményen, a döntőbe végül 372 olyan középiskolás és egyetemista jutott tovább, akik minimum 135-ös IQ-val rendelkeztek, így az emberiség legintelligensebb két százalékához tartoznak.

 

Címkék#Kiskunhalas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!