2015.11.26. 07:40
A lágervilág túlélői emlékeztek
Lizi néni a 4 éves fiát hagyta Császártöltésen, mert rákerült a málenkij robotra elhurcolandók listájára. Több évig dolgozott a szovjet, donyecki szénmedencében. Túlélte, hazajött, kitelepítették a családját, de szerencsére sikerült itthon maradnia. Kilencvenhárom évesen mesélt a megélt szörnyűségekről vasárnap egy császártöltési rendezvényen.
Még folytak a harcok 1944 végén Magyarországon, amikor elkezdődött a magyar állampolgárok Szovjetunióba hurcolás. A csak málenkij robot néven ismert kényszermunkarendszert 1944 decemberében vezette be a szovjet hadparancsnokság. Ennek lényege az volt, hogy a német származású, békés polgári lakosság egy részét egy lista alapján összegyűjtötték, hogy a Szovjetunióba szállítsák kényszermunkára. Ez Magyarországon egyes becslések szerint 150 ezer embert érintett.
Császártöltésről 380-400 férfit, 18-20 nőt deportáltak a Szovjetunióba, akik közül 69 férfi és 3 nő soha nem tért vissza szülőfalujába. Rájuk is emlékezve rendezett a Császártöltési Német Nemzetiségi Önkormányzat a közösségek házában egy beszélgetést, melyen három túlélő, Lakner Mátyásné (született Koch Erzsébet), Lizi néni (93), Fang József (90) és Kirschner Lőrinc (88) mesélt a sok évtizedig elhallgatott „élményeiről".
Az idős embereket Petz Erzsébet önkormányzati elnök kérdezte a zsúfolásig megtelt teremben. Szavaikból érződött, hogy azok élhették túl a rabszolgamunkát, akik bíztak a hazatérés lehetőségében. Lizi nénit a négyéves fia mellől szakították el 1944 decemberében. Két orosz és egy töltési policáj beállított hozzájuk egy listával, amit a tanácsról kaptak. A császártöltéseiket az iskola épületébe gyűjtötték össze, ahol az emberek azt találgatták, vajon agyonlövik, vagy Oroszországba viszik-e őket.
Az embereket Kiskunhalasra vitték, ahová Hajósról, Nádudvarról és Hartáról is hurcoltak németeket. Az állomáson vagonokba terelték az embereket. Egy hordó volt benn 4 hektónyi vízzel, és egy vaskályha. Mellékhelyiségként egy 30x30 centiméteres lyuk szolgált a vagon padlóján. A donyecki szénmedencébe gurult a szerelvény, ahol a férfiakat szénbányákban dolgoztatták. Lizi néni az első napokban fűrésztelepre került fát hordani, később épületeket takaríthatott, ami a bányamunkánál jobb volt, majd a lágerfürdőben is dolgozott.
Az emberek tartották egymásban a lelket, de sokan feladták, ők sosem tértek haza. Lizi néni abban a lágerben élt, ahol a férje is, így napközben találkozhattak. Az étel rossz, szinte ehetetlen volt, három év alatt rengeteget szenvedtek. Amikor hazajött, várta a hírt: a családja rákerült a kitelepítendők listájára. Szerencsére a szerettei a szőlőben egy kunyhóban bújtak el, és élték túl a kitelepítés időszakát.
Fang Józsefnek szerencséje volt, ő ugyanis megszökött édesapjával a málenkij robot elől. Megérezték, hogy nem romeltakarításra kell menniük, hanem Oroszországba kényszermunkára. Császártöltésen előbb egy 30 méteres pincében rejtőztek el. Majd onnét továbbálltak, egy hétig állandóan bujkáltak , így menekült meg az elhurcolástól.
Kirschner Lőrincet 1945. január 29-én vitték Kiskunhalasra, ahonnan egy hónapig tartott az út a donyecki szénbányák világába. Bányában dolgozott 1950-ig. Az évek során összebarátkozott az ukránokkal, akik ellátták élelemmel, és olyan fehér személy is akadt, aki feleségül is akart menni hozzá.
– Rengeteget kellett dolgozni embertelen körülmények között, de az emberek nagy része kibírta, köztük én is. Így jöttem haza – mondta Kirschner Lőrinc. A három idős embert Bányai Gábor országgyűlési képviselő is köszöntötte, aki hangsúlyozta: a málenkij robot során ártatlan emberek tömegét hurcolták lágerekbe csak azért, mert német származásúak voltak. A tömeges szenvedést csak súlyosbította, hogy néhány hónappal később 140 ezer németet telepítettek ki Magyarországról, 70 ezer szlovák önként ment el. Remek emberek voltak, akikre és az utódaikra ennek az országnak szüksége lett volna.
A rabszolgamunkát előre megtervezték
A 0060. számú szovjet hadparancsot a II. világháború során Magyarországon harcoló 2. Ukrán Front parancsnoka, Malinovszkij marsall, és a 3. Ukrán Front parancsnoka, Tolbuhin marsall adta ki 1944. december 22-én. Ennek alapján hurcolták el a német nemzetiségűeket és az annak mondott magyarokat kényszermunkára (málenkij robotra) a Szovjetunióba 1944–45-ben. A Szovjetunióban már 1943 nyarán tervezték a német foglyok foglalkoztatását a háború utáni újjáépítési munkálatokban. Egy 1944 júliusában elkészült jelentés 5 millió hadifogoly és civil rab tízéves kényszermunkájával számol, mely mintegy 40 milliárd dollár nyereséget termelne.
