Közélet

2015.11.25. 07:36

Új buszok érkeztek a régióba

Frissít a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (DAKK) a helyközi tömegközlekedésben: 31 új Mercedes Tourismo távolsági autóbuszt szereztek be.

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

Frissít a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (DAKK) a helyközi tömegközlekedésben. Kedden Fekete Antal, a cég vezérigazgatója arról tájékoztatta a sajtó képviselőit a Noszlopy parknál lévő autóbusz-állomáson, hogy 31 új Mercedes Tourismo távolsági autóbuszt szereztek be (mint megtudtuk, négy évre bérlik az egyenként 230 ezer euró értékű járműveket az EvoBus Hungária Kft.-től).

A vezérigazgató régóta várt fejlesztésnek nevezte az új buszok forgalomba állítását. Hozzátette, szempont volt az is, hogy a Mercedes-gyár dolgozóit minél kényelmesebb, komfortosabb buszok vigyék az üzemhez. Fekete Antal kérdésünkre elmondta: a 31, „minden uniós elvárásnak megfelelő, legkorszerűbb motorokkal ellátott” Mercedes az egész dél-alföldi régióban fogja szállítani az utasokat. Üzemanyag-fogyasztásukról nem tudott pontos adatokat mondani, de azt hozzátette, a tavaly vásárolt, EURO 6 környezetvédelmi besorolású motorral futó Volvo-k 30 százalékos megtakarítást hoztak a benzin terén a korábbi típusokhoz képest.

A Tourismo-k is EURO VI-os motorral működnek, az 53 ülés hárompontos biztonsági övvel van ellátva, és a busz utastájékoztatási rendszerrel valamint klímával is felszerelt. Decemberben Szegedről 10 alacsonypadlós, használt Mercedes is érkezik Kecskemétre a helyi közlekedésbe.
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester örömtelinek nevezte a DAKK fejlesztéseit, kiemelve, hogy a busztársasággal az elmúlt években sokat javult az önkormányzat kapcsolata, jó köztük az együttműködés, a cég rugalmasan kezeli a város kéréseit.

A legutóbbi közgyűlésen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Falusi Norbert LMP-s képviselő is felháborodásának adott hangot, hogy „kipufogógázt okádó, öreg, lerobbant” buszok viszik Kecskeméten az utasokat.

– Az utazóközönségtől és polgármester asszonytól is megkaptuk a csúnya szavakat, hogy vigyük már a fenébe ezeket a buszokat. Meg is tettük, összesen egy hétig voltak itt – mondta Fekete Antal, aki elnézést kért a problémákért. Mint lapunknak elmondta, október közepén Szegeden felrobbant az a CNG töltőállomás, ahol a DAKK közel negyven földgázüzemű autóbuszát szokta tankolni. Más töltőállomásokon nem voltak meg a technikai feltételek a buszok tankolására, így viszont a régióban átmenetileg rengeteg buszt át kellett csoportosítani, hogy mindenhol tudják szállítani az utasokat. Emiatt bukkantak fel Kecskeméten is az ismeretlen, viseltes csuklósok, de a DAKK vezérigazgatója ígéri, többé nem lesznek láthatóak a hírös városban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!