Segít, hogy a betegek gondolkodásmódja, hozzáállása megváltozzon

Tamás ezév tavaszán, 34 éves korára eljutott addig, hogy világosan látja hivatását. Az idáig vezető út viszont nem volt nyílegyenes, bár a fiatalember hangján cseppet sem érződik, hogy bármit is bánna abból, ahogy alakult az élete. A miérteken persze ma is sokat töpreng.
– Már a gimnázium utolsó évében is mocorgott a lelkem mélyén, hogy szeretnék emberekkel foglalkozni. Megfogadtam viszont szüleim tanácsát, akik jószándékból egészen más irányba tereltek, így közgazdaságtudományi egyetemre jelentkeztem – idézi fel Tamás „első” pályaválasztása időszakát. Egyetemi tanulmányait Ausztriában, Grazban végezte el.

Közben sem hagyta ugyanakkor nyugodni a gondolat, hogy nemcsak üzletember vagy menedzser lehetne. Felvetődött benne, hogy átjelentkezik az orvosi egyetemre, de ötletének ezúttal sem örültek otthon.
– Ekkor még mindig hallgattam szüleimre, akik aggodalommal figyelték a bennem zajló felismeréseket. Nagy vívódások után elfojtottam magamban terveimet, befejeztem a közgázt, hazajöttem és elkezdtem a szakmában dolgozni. Édesapám cégénél tartottam az üzletfelekkel a kapcsolatot, gyakorlatilag kereskedői beosztásban tevékenykedtem. De a gyerekkori vágyam a munkáról, hivatásról újra és újra előtört, nem lehetett megállítani – folytatja Tamás, milyen lelki küzdelmek dúltak benne fiatal felnőtt éveiben.

Aztán ahogy önállósodott, már bátrabban kereste saját útját. Elvégzett egy katolikus lelkipásztori munkatárs szakot, majd a Jólélek katolikus közösséget vezette Kecskeméten, amelynek akkor egyedülálló fiatal felnőttek voltak a tagjai, ma viszont már van családos csoportja is.

Munkáját tovább folytatta, emellett pedig szakított időt arra is, hogy újabb, ezúttal szociális munkás mesterdiplomát szerezzen. Ekkor már egyre többet önkénteskedett a RÉV Szenvedély-beteg Segítő szolgálatnál, a családsegítőknél. Ugyanakkor felismerte, hogy a szociális munkás papírral sem jutott közelebb végső céljaihoz, mert nem adminisztrációval vagy ügyintézéssel szeretne segíteni a nehéz helyzetben lévőkön, ő inkább lelki támaszt nyújtana. Úgyhogy újabb képzés következett, Tamás egy kognitív és viselkedés terápiás konzulensi képzést is sikeresen abszolvált. Ennek köszönhetően május óta hetente két-három délutánt a kecskeméti megyei kórház pszichiátriai osztályán dolgozik, mint önkéntes, a fennmaradó hétköznap délutánokon pedig a Családsegítőben és a Szentcsalád plébánián családterápiás megfigyelőként és terápiás munkatársként tevékenykedik. Pénzkereső tevékenységet csak délelőttönként folytat, webáruházakat működtet, amelyek víztisztítókat, légtisztítókat és páramentesítőket hirdetnek.

– Hosszú évek munkájával mára eljutottam addig, hogy nem okoz gondot, hogy időm fele részében önkéntes vagyok, fizetés nélkül. Jól élünk, persze lehetne még százszor jobban is, de nem ez a legfontosabb számomra – jelenti ki Tamás, aki egyébként feleségével két gyermeket nevel. Mint mondja, párja teljes mértékben támogatja önkénteskedését, megérti, hogy ez neki egy hivatás, ami talán Istentől jött. Mára szülei is többé-kevésbé elfogadták, hogy fiuk más területen is tevékenykedik, de az is igaz, hogy Tamást sem billenthetik már ki szkeptikus vélemények, ő már biztosan tudja, hogy jól teszi, amit tesz.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Farkas Tamás délelőttönként saját cégében dolgozik, délután pedig önkéntesként a megyei kórház pszichiátriai osztályán és a Szentcsalád Plébánián
[/caption]Tamás a megyei kórház pszichiátriai osztályán kognitív és viselkedésterápiás konzultációval foglalkozik. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban?
– Az orvosokkal egyeztetve az osztályon lévő páciensekkel beszélgetek. Depresszióval, szorongással, pánikkal, viselkedés-, érzelmi- és hangulatzavarokkal küzdő emberekkel találkozom, így a gyakorlatban szembesülök azzal, amiről már tanultam. A kliensek elmondják, mik a nehézségeik az életben, és közösen kitűzzük azt a célt, amit szeretnénk elérni. Első körben ez sokszor nem jelent mást, mint hogy jobban érezzék magukat, tudjanak bánni a felmerülő problémáikkal, rossz gondolataikkal – magyarázza Tamás. Hozzáteszi: tanácsot nagyon ritkán ad, inkább abban segít, hogy a betegek gondolkodásmódja, hozzáállása megváltozzon, és kiegyensúlyozottabbak legyenek.

– A hozott konkrét problémák mögött nagyon gyakran a lét nagy kérdései merülnek fel. Ezek a témák túlmutatnak a bevett terápiás módszereken. Itt már tényleg ember kell az embernek, sőt még az sem elég. Ha igazán mélyre megyünk, a lét forrása kikerülhetetlen. Nekem, keresztényként ez természetesen Istent jelenti és öröm számomra, ha a klienssel beléphetünk lelkünknek ezen rétegeibe is. A legfontosabb egy mély és szeretetteljes kapcsolat kialakítása, ezen múlik a munkám sikere. Az első két-három alkalom során terápiás eszközt nem is alkalmazok, inkább csak próbálok beleérezni a helyzetébe, kísérni, hordozni a problémáját –folytatja.
Tamás hetente általában egy napot a Szentcsalád Plébánián is tölt mint családterápiás megfigyelő és munkatárs. Olyan párok fordulnak hozzájuk, akiknek válságba jutott a kapcsolata, de gyakran a szülők „problémásnak” mondott gyermekükkel érkeznek. Ilyen esetekben azért mindig kiderül, hogy a gyermek nem véletlenül pisil be, agresszív vagy nem tud beilleszkedni az iskolában, hanem közrejátszanak a családban lévő zűrök, konfliktusok, rossz szülői példák is.

Szeptemberben elkezdi a pszichológia szakot az egyetemen

Kérdésemre, miszerint az önkénteskedés ad-e plusz motivációt számára, vagy adott esetben pénzért is csinálná-e ugyanezt, Tamás úgy válaszol: ez a történet most így kerek számára.
– Van egy olyan mondás, hogy tízezer forint alatt nem gyógyul a beteg, ezt már több helyről hallottam. Nyilván az áll mögötte, hogy ugye manapság minden pénzért kapható, és ami ingyenes, az gyanús vagy értéktelen. És ha már valaki fizet, akkor jobban figyel magára, gyógyulására, energiájának beosztására. Ugyanakkor én nem így látom a helyzetet. Nyilván azok, akikkel én foglalkozom, egyébként is térítésmentesen jutnának hozzá az ellátáshoz a kórházban és a plébánián is. El szoktam mondani nekik, hogy én önkéntesként dolgozom, de nem témáznak ezen, és úgy is szépen haladunk, hogy nem fizetnek. Egyre gyakrabban kapok viszont jó szót, vagy egy tábla csokit, amiből azt szűröm le, hogy a klienseknek értéket jelentenek a találkozásaink. Ez persze nagyon jól esik – mondja Tamás.

Nem álszerény, mert kijelenti: vannak olyan tervei is, hogy később pszichológus legyen, ebből éljen meg, szeptemberben el is kezdi a pszichológia szakot a szegedi egyetemen. De amíg boldogul a saját cégével, addig pácienstől legfeljebb úgy fogadna el pénzt, hogy odaadna egy csekket neki, fizesse be valamelyik karitatív alapítvány részére.